„Taktikus mérkőzést láthattunk, egyik csapat sem mert kockáztatni 2-1 után, mert egyetlen hiba végzetes lehetett volna. Persze, csalódott vagyok, de a játékosokat jobban sajnálom. Legalább jó irányban haladunk, tavaly megnyertük a Király Kupát, idén jó eséllyel a bajnokságot" – összegzett a lefújás utáni sajtótájékoztatón Mourinho.
„Akik büntetők vállaltak és kihagyták, azok nem ismernek félelmet - megpróbálták és nem sikerült – védte meg két aranylabdását és Sergio Ramost a tréner. – A futballban előfordul, hogy hárman is elrontják a tizenegyest. Azok, akik azon elmélkednek, ilyen hibák hogyan történhetnek ilyen szinten, általában a második emeletre fellépcsőzve is elfáradnak. Ezek a srácok két órán át szívüket-lelküket beleadták, és sajnos a végén rontottak."
A portugál sztáredző kritikusan szólt arról, hogy mind a Chelsea, mind a Bayern München rápihenhetett az eheti visszavágóra, míg a két spanyol gigásznak egymással kellett élet-halál harcot vívni szombaton. „Mind a két rivális második csapatát küldhette pályára a hétvégén, miközben a Barcelona és a Real Madrid az idény legfontosabb mérkőzését játszotta. Ez a saját hibánk, ha nem a bajnoki aranyért harcoltunk volna, mi is nyilván tartalékolunk."
A büntetőpárbaj negyedik sorozatában kulcsfontosságú hibát vétő Sergio Ramos előretekintett: „Szép lett volna a döntőbe kerülni, de mindez nem teszi tönkre a kitűnő szezonunkat, be akarjuk gyűjteni a bajnoki aranyat. A Bayern egy kitűnő csapat, tudtuk, hogy olyanokkal a pályán, mint Robben, Ribéry és Gomez nem lehet ész nélkül támadni. Tovább kell lépnünk, nagyon fáj, hogy tizenegyesekkel kell kiesni, de nem szabad összeomlanunk ettől."
Arra is fény derült, hogy az első félidőben szépítő Arjen Robben miért nem állt oda a büntetőkhöz újra: „Kíváncsi vagyok, mit mondana Beckenbauer most. Nem beszéltem még vele, és nem is tervezem – utalt a dortmundi rontása után őt kritizáló legenda nyilatkozatára. – Nem először álltam szemtől szembe Iker Casillasszal kulcsfontosságú pillanatban, az első félidei tizenegyesem erős volt és elég pontos. Másodjára azért nem vállaltam, mert mégis két évig játszottunk együtt, és a kapus túlságosan jól ismer engem, túl kockázatos lett volna újra elvállalni.
„Nem valami jó hír, hogy három kulcsemberünket veszítettük el – kezdte Jupp Heynckes a döntőtől sárga lapok miatt eltiltott játékosaira gondolva. – Badstuber elképesztő idényen van túl, Alaba is bevált a bal oldalon és Luiz Gustavo is remekelt az elmúlt hetekben. Rendkívül boldog vagyok a döntővel, de miattuk egy kicsit bánatos is."
„Varázslatos estén vagyunk tól, óriási gondban voltunk az első negyedóra végén, de onnantól észhez tért csapatom és irányította a mérkőzést. Szenzációs győzelem ez, egy különleges nap a Bayern München életében."
| BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ: |
|
REAL MADRID-BAYERN MÜNCHEN 2-1 (2-1, 2-1, 2-1) (össz.: 3-3 - 11-esekkel: 1-3) Madrid, Bernabéu-stadion, 71 654 néző, vezette: Kassai Viktor. REAL MADRID: Casillas - Arbeloa, Pepe, Ramos, Marcelo - Khedira, X. Alonso - Di María (Kaká, 75.), Özil (Granero, 111.), Ronaldo - Benzema (Higuaín, 105.). Vezetőedző: José Mourinho. Cserék: Adán - kapus, Coentrao, Albiol, Kaká, Granero, Callejón, Higuaín. BAYERN MÜNCHEN: Neuer - Lahm, Boateng, Badstuber, Alaba - Schweinsteiger, L. Gustavo - Robben, Kroos, Ribéry (Müller, 95.) - Gomez. Vezetőedző: Jupp Heynckes. Cserék: Butt - kapus, Rafinha, Contento, Pranjic, Timoscsuk, Olic, Müller. Gólszerző: Ronaldo (6. - 11-esből, 14.), ill. Robben (27. - 11-esből) Sárga lap: Pepe (26.), Arbeloa (59.), Granero (115.), ill. Alaba (5.), Robben (90.), L. Gustavo (102.), Badstuber (104.) A BÜNTETŐPÁRBAJ: |
