Mou régi „barátja" vezeti a BL-döntőt

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 20. 12:11
Az UEFA hivatalosan is bejelentette, az angol Howard Webb vezeti majd a szombati Bajnokok Ligája-döntőt. A 38 éves bíró 2005 óta dirigál nemzetközi mérkőzéseken, ám hazájában már korábban is kapott nemes feladatokat. Erről leginkább José Mourinho, a finálé egyik résztvevőjének, az Internazionalénak a vezetőedzője mesélhetne.


Howard Melton Webb 18 évesen lett játékvezető édesapja közbenjárására. Kinőtte magát, hiszen jelenleg a világ egyik, és Anglia legjobb bírójának tartják. Eddig összesen 47 nemzetközi meccset vezetett, ebből 19-et a Bajnokok Ligájában.

Ebben a szezonban hat találkozó jutott neki a legrangosabb európai klubversengésben. Ráadásul az Internek is dirigált már egyszer a CSZKA Moszkva elleni milánói negyeddöntőben.

A kék-feketék trénere ráadásul jól emlékezhet rá a Chelsea-nél eltöltött időszakából. A portugál trénernek kijutott a jóból és a rosszból is Webb-bel kapcsolatban. Első angliai idényében még úgy nyilatkozott róla, hogy „rendkívül jó bíró, akinek megvan a képessége ahhoz, hogy meghozza a megfelelő döntéseket."

Három évvel ezelőtt Webb elkövette azt a "hibát", hogy nem adta meg Salomon Kalou egyik találatát. Nos, több se kellett Mourinhónak. „Elmondtam neki, amit el kellett mondanom. Holnap pedig várom a bocsánatkérő telefonhívását".

Webb munkáját egyébként két honfitársa, Michael Mullarkey és Darren Cann segíti majd a szombati esti fináléban.

$$jatekos$$