"Mit képzel magáról Ba és Nistelrooy?"

Szerző: shLétrehozva: 2011. január 24. 08:32
Éles hangnemben ostorozta az egyesületük ellen lázadó Bundesliga-játékosokat Uli Hoeness, a Bayern korábbi klubmenedzsere, jelenlegi elnöke. Nehezményezte, hogy manapság egyre kevésbé tartják tiszteletben a szerződésben foglaltakat. Szerinte tenni kellene valamit ez ellen, akár ki is lehetne közösíteni a renitenseket.


A szókimondó elöljáró aggasztónak találja az átigazolási piac legfrissebb fejleményeit, azt, hogy Demba Ba, a Bundesliga egyik legjobb formában lévő csatára sztrájkkal kényszerítette ki Angliába igazolását, azt, hogy az elvágyódó Farfán késéssel érkezett meg a Schalke edzőtáborába és azt, hogy Van Nistelrooy a Real érdeklődése hallatán tulajdonképpen megzsarolta a HSV vezetőit: „Ha nem mehetek vissza Madridba, soha többet nem lépek pályára a Hamburg mezében!"

Hoeness a Süddeutsche Zeitungnak adott terjedelmes interjújában szögezte le, hogy tarthatatlan ez a helyzet, „egyértelmű lépéseket kell tenni az ügyletek ilyesfajta kierőszakolása ellen.“

„Az olyan emberekkel, mint Ba kíméletlenül el kell járni, ez eddig a legnagyobb hitszegés. Van Nistelrooy viselkedése is borzasztó a Hamburgnál, egyszerűen csak kijelenti, hogy 'Ez a Real, mennem kell!'“

A sportvezető szerint csak egy széles körű, a Bundesliga-klubok közötti összefogás segíthet az ügyben.

„Az ilyen esetekben fel kell tenni a kérdést, 'Mi az a pénz, amit egy Ba vagy egy Nistelrooy megkeres? Fogjunk össze, a Bundesliga meg sem érzi, ki kell közösítenünk ezeket a játékosokat, a lelátóra velük! A legszebb persze az lenne, ha soha többé nem kaphatnának szerződést futballcsapatnál. Csírájában kell elfojtanunk ezeket a dolgokat, mert különben, ha megérzik a játékosok, hogy ez egy életképes stratégia, egyre gyakrabban alkalmazzák majd."

Hozzátette, a kluboknak példát kell mutatniuk, nem lehet kettős mérce. „Olyan nincs, hogy érvényes szerződése van valakinek és csak úgy elküldöm. Ha a klubok betartják a játékszabályokat, úgy már joggal várják el a játékosoktól, hogy tiszteletben tartsák a szerződésükben vállalt kötelezettségeiket."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hamburg: Van Nistelrooy a Reallal zsarol
Egy esztendővel távozását követően máris visszatérhet a Real Madridhoz Ruud van Nistelrooy! A Kicker azt írja, a csatárgondokkal küzdő Királyiak felvették a kapcsolatot a Hamburggal, amely azonban vonakodik megválni a holland...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nagy igazolás hétfőn a WHU-nál
Hétfőn a West Ham játékosa lesz az átigazolási időszak egyik legkeresettebb csatára, Demba Ba - íjra a skysports.com. Kölcsönben érkezik a szenegáli, miután összeveszett a Hoffenheim vezetőségével....
Tovább a teljes cikkhez »