Milan: két igazolás, egy súlyos sérülés

Szerző: SHLétrehozva: 2012. június 20. 19:40
A Juventus után a Milan is komoly lépésekre szánta el magát az átigazolási piacon, mindjárt el is hozott két játékost a Genoától! A 25 éves, francia középpályás, Kevin Constant kölcsönben érkezik, a 24 éves, olasz középhátvéd Francesco Acerbi esetében pedig a játékjog fele lett a Milané (négymillió euró fejében). A Rossoblú jelentette be mindkét transzfert.


A bonyolult üzletet a Milan-székházban ütötték nyélbe szerda délután, a Chievo és a Genoa illetékeseinek jelenlétében.

Az egész kulcsa Alberto Paloschi elengedése volt: az ifjú Milan-csatár immár véglegesen a Chievo játékosa. Ezután a veronaiak lemondtak Acerbi játékjogának feléről, hogy azt odaadhassa a Genoa a Milannak.

Muntari sérülése miatt egy kölcsönvételt is sikerült kiharcolnia Gallianinak, nem is akármilyet! A balszélsőként is bevethető belső középpályás, Kevin Constant opciós joggal a piros-feketéké jövő nyárig.

Muntarinak a keresztszalagja sérült meg a szombati, zambiai, vesztes vb-selejtezőn, és az eddigi információk alapján nagyon valószínű, hogy hosszú hónapokig nem léphet pályára.