Mexikói szupertehetség a Chelsea-ben

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 27. 22:48
VIDEÓ! Újabb tehetséget fedezett fel magának a Chelsea labdarúgócsapata, s gyorsan le is igazolta a mexikói U20-as válogatott egyik legjobbját, Ulises Dávilát. A Chivas 20 éves támadó középpályása ötéves szerződést köt a klubbal - közölte a Kékek hivatalos honlapja szombaton, késő este.


Dávila az augusztusi U20-as világbajnokságon győzhette meg a Chelsea illetékeseit, ahol a harmadik helyen végzett Mexikóval, gólt is szerzett a bronzmeccsen. Már áprilisban is hallatott magáról, duplázott a korosztályos csapatban a CONCACAF-zóna kontinenstornájának döntőjében, júniusban negyedik lett a sombrerósokkal a touloni ifjúsági tornán.

Ugyanarról az akadémiáról került ki, ahonnan Javier Hernáandez, Carlos Vela vagy Carlos Salcido, s most ötéves szerződést kap a londoniaktól. Michael Emenalo technikai igazgató elmondta, bízik benne, hogy belátható időn belül az első csapatban látja futballozni a reménységet, aki néhány héten alatt már a negyedik érkező a Stamford Bridge-re Oriol Romeu, Romelu Lukaku és Juan Mata után.

A teljesség kedvéért meg kell említenünk, hogy az elmúlt napok sajtóhírei arról szóltak, kétmillió fontért érkezhet a szupertehetség, hogy aztán első szezonját kölcsönben, a holland Vitesse-nél tölthesse.