Megvalósul az edzőlegenda álma

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 8. 10:48
Hatalmas megtiszteltetés érte a futballvilág egyik legsikeresebb edzőjét: október 23-án Giovanni Trapattoni irányítja Vatikán válogatottját az olasz rendőrök elleni találkozón Rómában. Erről a Gazzetta dello Sport számolt be.


 

A 71 éves tréner együttesében 20 papnövendék és ifjú pap szerepelnek majd. A „rivális” kispadján a másik korábbi olasz szövetségi kapitány, Roberto Donadoni ül majd.

Giovanni Trapattoni hívű katolikus, húga pedig apáca. A kiváló edző már sokszor elmondta, nagy álma valósulhatna meg, ha egyszer irányíthatná a vatikáni csapatot. A városállam amúgy nem tagja a nemzetközi szövetségnek (FIFA), és csak elvétve játszik nemzetközi mérkőzést – általában San Marino vagy Monaco legjobbjai ellen.