Megválik kapusától a Bayern - hivatalos

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 3. 14:30
A nyáron távozik a Bayern Münchentől Thomas Kraft - jelentette be a német rekordbajnok hivatalos oldalán, ahol azt is közölte, egy évvel hosszabbít Hans-Jörg Buttal. Úgy tűnik, Manuel Neuernek készítik elő a terepet a bajorok.


Nem éli túl Louis van Gaal távozását a mindössze 22 esztendős Kraft, akit a holland tréner favorizált, és játszatott előszeretettel. Januártól tette kezdőkapussá, és fittyet hányva megannyi kritikus hangra végig kitartott mellette.

A szakember helyét átmenetileg áprilisban átvevő Andreas Jonker azonban helyreállította a rendet, és az alapból első számú hálóőrnek számító Buttot favorizálja, miközben ifjú társa a kispadot koptatja. Már nem sokáig, szerződése ugyanis a nyáron lejár.

„Thomas Kraft érthető célja az, hogy állandó helye legyen a kezdőcsapatban. Ezt mi nem tudjuk garantálni. Sok sikert kívánunk neki mind magánéletéhez, mind pályafutásához" – mondta a Kraft távozását bejelentő Christian Nerlinger sportigazgató.

A müncheniek négyszemközt tárgyaltak Buttal is, akit az együttest nyártól irányító Jupp Heynckes mindenképp szeretett volna megtartani, kívánsága pedig teljesült. A 36 éves futballista egy évvel meghosszabbította szerződését.

A Bayern tehát egy megfelelű színvonalú kapussal rendelkezik jelenleg, de a helyzet rövidesen változhat, nem lennénk meglepődve, ha előbb-utóbb bejelentenék Manuel Neuer érkezését az Allianz Arenába.