Megaszerződést kötött a győri focicsapat

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 10. 15:00
Az Audi Hungaria 2014-ig szóló szponzori szerződést kötött a Győri ETO FC-vel. A megállapodás a 2011/12-es idénytől lép életbe. A csütörtöki hivatalos bejelentésen - amelyen részt vett Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója, Tarsoly Csaba, a klub elnöke és Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is - a szerződés anyagi részletiről nem kívántak nyilatkozni a felek.


Korábbi sajtóhírek szerint a cég évi 350 millió forinttal támogatja a labdarúgóklubot. "Az Audi gáláns, nagyvonalú ajánlatot tett" - fogalmazott Tarsoly Csaba. "A jelenlegi szerződéssel az első csapat mellett az utánpótlás is jelentős anyagi segítséget kap."

„Természetesen idővel szeretnénk bajnokok lenni az első osztályban és helyt akarunk állni a nemzetközi porondon is."

Borkai Zsolt szerint két sikeres terület - a gazdaság és a sport - találkozott ezzel a szerződéssel. Hozzátette: biztos abban, hogy labdarúgásban is újra jó eredményeknek örülhetnek majd a győriek. A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy július 29-én a Bayern München öregfiúk csapata lép pályára Győrött. A bajoroknál ebben az együttesben játszik Karlheinz Rummenigge, Oliver Kahn, Roy Makaay és Giovanni Elber is.

Az anyagi segítség mellett a cég egy húsz gépkocsiból álló flottát bocsát a klub rendelkezésére. Az Audi már jó ideje szponzorálja a győri sportot, 2006 óta a magyar bajnok női kézilabdacsapat névadó szponzora. A sajtótájékoztatón bemutatták az ETO új himnuszát, amelynek zenéjét Dobrády Ákos szerezte, a szövegét pedig Várszegi Ákos írta.