Még egy hónapra kidőlt David Silva

Szerző: SHLétrehozva: 2013. november 8. 15:53
David Silva, a Manchester City spanyol középpályása a CSZKA Moszkva elleni keddi Bajnokok Ligája-csoportmeccsen vádlisérülést szenvedett, a 66. percben le is kellett cserélni. Az orvosok szerint egy hónapig megint nem számíthat rá edzője, Manuel Pellegrini.


 

Manuel Pellegrini, a Manchester United menedzsere elmondta a sajtónak, hogy spanyol középpályása, David Silva nagyjából egy hónapra kiesett, mert vádlisérülést szenvedett a CSZKA Moszkva elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsen. 66 percnyi játék után le is kellett cserélni.

"Nem tudnám pontosan megmondani, mennyi ideig kell pihennie, de 3-4 héttel számolok" - mondta a chilei tréner. A 27 éves játékos szezonja nehezen indul, mert októberben combsérülés miatt nézhette a lelátóról a mecseket. Pellegrininek Vincent Kompany sérülése is komoly gondokat okoz.

"Kompany öt hétig harcképtelen, legalábbis ez volt az eredeti orvosi előrejelzés. Most vagyunk a harmadikban, úgyhogy remélem, két hét múlva helyrejön." Addig a védelem közepén a nyáron vásárolt argentín veterán, Martín Demichelis helyettesíti.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
"A City bárkit le tud győzni Európában"
Manuel Pellegrini, a Manchester City menedzsere azt szűrte le csapata tegnap esti, CSZKA Moszkva elleni 5-2-es Bajnokok Ligája-győzelméből, hogy tanítványai bárkit képesek legyőzni Európában. Igaz, ami igaz, az angol gárdának...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
MU-döntetlen; City, Bayern: tovább
A Bayern Münchennek sovány 1-0-s, a Manchester Citynek parádés 5-2-es győzelemmel jött össze a továbbjutás a legjobb 16 közé a Bajnokok Ligája D-csoportjában. Álvaro Negredo triplázott, Sergio Agüero duplázott, míg a cseh bajnok...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: David Silva