Médiastoppal fenyeget a Tottenham edzője

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 2. 10:01
Bár szombaton történt, még mindig nem tudott túllépni a Tottenham Nani pofátlan gólján, amellyel a Manchester United 2-0-ra győzött a Premier League 10. fordulójában, pedig néhány óra múlva már az Intert fogadja az együttes a Bajnokok Ligájában. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, miután hírek szerint büntetés vár rá, a menedzser, Harry Redknapp médiastoppal fenyegetett, míg a pórul járt kapus, Heurelho Gomes a játékvezetőt okolta mindenért.


Egyáltalán nem arról szólt a Spurs hétfői sajtótájékoztatója, amiről kellett volna, hiszen Redknapp még mindig Nani furcsa gólján rágódott. A tréner védekezés helyett támadásba lendült, amikor közölték vele, büntetésre számíthat, amiért kritizálta az Old Traffordon bíráskodó Marc Clattenburgot.

„Ha ügyet csinálnak ebből, akkor ne aggódjanak, én is hasonlóan teszek. De ne várják, hogy többet tévé elé álljak, vagy szóba álljak a sajtóval a mérkőzés után. Mi más megoldás létezik? – fakadt ki a szakember. – Ha azt szeretnék (a szövetségnél), hogy elismerjem, igen jó döntést hozott a játékvezető, igazából nincs ellene kifogásom, akkor inkább nem beszélek az újságírókkal."

„Egyébként is minek rángatnak ki egy meccs után három-négy alkalommal a tévé elé? Nem akarok mindig képernyőn lenni, sokkal inkább az öltözőben szeretnék ülni játékosaimmal. Ha pedig néha megszólalok, őszintén válaszolok: a bíró elkavarta az egészet - és véleményem mellett 100 százalékban kiállok" – utalt a portugál góljára Redknapp.

Reuters
  Fotó: Reuters

A menedzseren kívül egyelőre Gomes kapus sem tud túllépni a potyagólon, persze teheti, mert Milánóban Samuel Eto'o elgázolása miatt kiállították és eltiltását tölti kedden. „Az egész stadion látta mit történt, kizártnak tartom, hogy a bíró nem vette észre a kezezést" – szögezte le a rutinos brazil hálóőr a The Sunnak.

„Egyáltalán nem jelzett, hogy menjen tovább a játék, amikor ledobtam a földre a labdát, akkor pedig csak a vállát vonogatta – magyarázta Clattenburg reakcióját. – A kezeit kellett volna használnia, senkinek sem volt egyértelmű a helyzet, csak akkor vált nyilvánvalóvá, amikor Scholes ordította Naninak, hogy lőjön."

„Zavar a dolog, mert gólt kaptam, de nem bántam meg semmit, ugyanígy cselekednék a következő hasonlóan esetben is: a játékvezető nem volt egyértelmű, ennyi. Sőt a partjelző is tanácstalanul állt" – zárta mondandóját Gomes.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Déjá vu: Londonban jutna tovább az Inter
Közel nyolc hónap után tér vissza a Inter Londonba, ahol tavaly emlékezetes győzelmet aratott a Chelsea felett és biztosította helyét a legjobb nyolc között a BL-ben. Ezúttal is a továbbjutásért harcolnak a címvédő fekete-kékek,...
Tovább a teljes cikkhez »