Máté Csaba felkészült a feladatra

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 15. 14:49
Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön jelentette be, hogy Aczél Zoltán és Máté Csaba lesznek a segítői a jövőben. Máté kinevezése sokaknak meglepetést okozott, és elmondása szerint ő sem számított a megtisztelő feladatra.


A jelenleg a szekszárdi labdarúgásban dolgozó szakember a válogatottnál ellátandó feladatok mellett továbbra is tevékenykedne a helyi futballban, úgy véli, a nemzeti együttesnél betöltött posztja nem igényel egész embert.

 

Interjúnkban arról is beszámol, hatalmas előnye az, hogy nem lesznek nyelvi problémái Erwin Koemannal, a holland mesterrel flamandul kitűnően megértetik egymást.


Hogyan került képbe a személye a válogatottnál?

Megmondom őszintén, nem tudom, hogy ki ajánlott be a kapitánynál. Két héttel ezelőtt beszéltem vele először személyesen, elmondta, hogy több jelölt közül fog választani. Annyiban maradtunk, hogy majd értesítenek. Aztán kedden egy újabb meghívásnak tettem eleget Budapesten, s még aznap este érkezett a telefon, hogy engem választottak a megtisztelő feladatra.

 

– Gondolta valaha is, hogy a magyar válogatottnál jut szerephez?

– Mikor elkezd edzősködni az ember, nyilván szeretne minél jobb körülmények közt és magasabb színvonalon dolgozni. De természetesen engem is váratlanul ért a felkérés.

 

– Ismerte-e személyesen korábbról a szövetségi kapitányt?

– Nem ismertem. Ő már nem Belgiumban játszott, amikor én kikerültem, így a pályán elkerültük egymást. Két héttel ezelőtt találkoztunk először, első beszélgetésünk alkalmával nem is annyira a szakmáról esett szó, hanem inkább emberi oldalról ismerkedtünk egymással.

 

– Sokak szerint flamand nyelvtudása miatt esett önre a választás. Mit gondol erről?

– Lehet ebben igazság, hiszen az anyanyelvén szívesebben beszél az ember. Angolul is beszélek, ezért megkérdeztem a kapitány urat, hogy melyik számára a kényelmesebb társalgási forma. Erwin a flamandot választotta, s mivel én is szívesebben beszélek ezen a nyelven, így nekem is gördülékenyebb a kommunikáció.

 

– Megtartja jelenlegi tisztségét?

– Szeretném megtartani. A válogatott számomra mellékállás, ami nem jelent napi szintű feladatot. A klubnál mindenki biztosított a támogatásáról, ezért megoldható lesz a pótlásom Szekszárdon. Külön örömet okozott, hogy többen Tolna megyéből és azon kívülről is gratuláltak és sok sikert kívántak az új munkámhoz.

 

– Nagy lehetőség önnek a kinevezés. Felkészültnek érzi magát a feladatra?

– Erwin Koemannak ez volt az első kérdése. Összességében felkészültnek érzem magam, önbizalom nélkül nem lehet sikeres az ember. Ezt vallom. Természetesen nagy lehetőség a számomra tanulásra és tapasztalatszerzésre. Remélem az idő majd engem igazol.

 

– Költözik vagy marad Szekszárdon?

– Maradok Szekszárdon. Feleségem mindenben támogat, mellette fiam és két lányom is velem együtt örül a kinevezésemnek. Nekik eddig is nagyon sokat köszönhetek és biztos vagyok benne, hogy rájuk a későbbiekben is számíthatok.

SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Három egymást követő siker. Szerinted kijuthat-e a magyar labdarúgó-válogatott 1972 után ismét az Eb-re?
Persze, mostantól nincs megállás, találkozunk az Eb-n! 11.5%
 
A hollandok más dimenziót képviselnek, becsúszhatunk másodikként - de a pótselejtezőn elvérzünk 24.2%
 
Végre leverjük a svédeket: másodikként, a pótselejtezőben csodát teszünk és kijutunk! 41.5%
 
Miről beszélünk? 22.8%