Marchisio: Végig hittünk a győzelemben!

Létrehozva: 2011. október 3. 13:57
VISSZAPILLANTÓ. Hivatkozhatna a balszerencsére is az AC Milan, de Massimiliano Allegri vezetőedző és a csatár Zlatan Ibrahimovic is elismerte, a címvédő megérdemelten szenvedett vereséget vasárnap a Juventus új arénájában. A duplázó Claudio Marchisio kiemelte: a hazai együttes labdarúgói mindvégig hittek a győzelemben, még a hajrában sem bizonytalanodtak el. A jelenleg a harmadik helyen álló SSC Napoli még szombaton diadalmaskodott 3-0-ra az Internazionale vendégeként, a nagy siker ellenére azonban a kikötővárosiak egyáltalán nem foglalkoznak az aranyérem megszerzésének a lehetőségével, csak az előttük álló feladatokra figyelnek.


 

Ez nem a milánói együttesek fordulója volt, az biztos! A nemrég edzőt cserélő Inter – hatalmas játékvezetői hibák miatt is – nem tudta feltartóztatni a Napolit, de a bajnoki címvédő AC Milan sem járt jobban. A piros-feketék a hajráig őrizték a gólnélküli döntetlent Torinóban, de a végén két furcsa találatot szerzett a Juve, amely így a tabella élére állt.

„A legvégéig hittük a győzelemben, ezt az elszántságot tükrözte az első gólunk is. Az a legfontosabb, hogy nyertünk, a motiváció sohasem hiányzott az együttesből. Jól kezdtük a bajnokságot, de így sem volt egyszerű a vasárnapi mérkőzés” – nyilatkozta Claudio Marchisio.

A 25 éves középpályás 1993-ban került a torinói klubhoz, az Emploinál tett kitérőjét leszámítva mindvégig Juve-futballista volt. De valószínű, most nyújtotta élete legjobb teljesítményét az együttesben, két góljával mindenesetre a rangadő hőse lett.

„Megérdemeltük a győzelmet, erre a szurkolótáborunk is rászolgált! Egy pillanatra sem adtuk fel, természetesen elégedett vagyok. Folyamatosan azért dolgozunk, hogy a csúcsra jussunk, most már olyan csapatokat is veszélyeztetünk, mint az Udinese, a Roma, a Milan, a Napoli, az Inter és a Lazio” – tette hozzá a középpályás.

A Juve a válogatott Európa-bajnoki selejtezője után is az élen maradhat, esélyesként utazik a Chievóhoz.

Marchisio az elmúlt években kevés igazán nagy sikert élhetett meg a csapattal, az olasz futball ikonja, Gianluigi Buffon azonban kora miatt is jóval nagyobb időszakból „meríthet”. Szavai pedig kellemes pillanatokat okozhatnak a drukkereknek. A világbajnok kapus úgy véli, az új szakmai főnök, Antonio Conte elindult azon az úton, amelynek végén olyan kiváló együttes „alakulhat”, mint a kilencvenes években Marcello Lippi, majd később Fabio Capello idején!

„Nagyon értékes lehet a csapatunk! Olyan együttesünk lehet, mint Marcello Lippi és Fabio Capello idején. Azok az együttesek mindig bajnokesélyesek voltak, esélyesként indultak harcba a Bajnokok Ligájáért. Most is jó csapatunk van, ismét trófeákért csatázhatunk. Jó úton haladunk” – jelentette ki Buffon.

A szezon eleje óta küszködő AC Milan ezúttal sem váltotta meg a világot, csak mázlival szerezhetett volna pontot Torinóban. A végén azonban Marchisio térdre kényszerítette a címvédőt, igaz a vendégek joggal hivatkozhatnának a balszerencsére. De nem teszik…

„A Juventus nagyszerűen játszott, mi viszont nem tudtunk felnőni a feladatot. Nem lehetek elégedett az eredménnyel, de elismerem, ellenfelünk sokkal többet tett a győzelemért. Dühítő, hogy négy perccel a lefújás előtt gólt kaptunk, pedig gyenge teljesítményünk ellenére bízhattunk a pontszerzésben. Az viszont teljesen normális, hogy elfáradtak a játékosaim, hiszen másfél hónapon át szinte ugyanazzal a csapattal szerepeltünk” – értékelt Massimiliano Allegri vezetőedző.

A 44 éves tréner hozzátette: ugyan a Milan előtt is adódtak lehetőségek, de összességében a gárda teljesítménye messze elmaradt a várttól és a remélttől.

„Ez volt a legrosszabb mérkőzésünk ebben a szezonban…”

A máskor oly magabiztos Zlatan Ibrahimovic szinte szemlesütve értékelt a 2-0-s vereséget követően.

„Kemény mérkőzés volt, ellenfelünk jobban játszott. Igazságos eredmény született, a Juve minden tekintetben jobb volt. Gratulálok a győzelméhez! Sajnos nem állt össze a játékunk, amelyért sokat kell dolgoznunk a válogatott mérkőzések miatti szünetet követően. Sajnos a helyzetünket nehezíti, hogy többen sérültek, mint például Pato és Robinho is.”

EGY SZÓT SE A BAJNOKI CÍMRŐL

A Napoli hátránya mindössze egy pont a Juventusszal és az Udinesével szemben, így joggal sorolható a bajnokesélyesek közé. Walter Mazzarri együttes nagyon egységes, támadósora kiváló, és sokat érhet még a BL-ben szerzett tapasztalat is. A nagyhatalmú klubelnök, Aurelio De Laurentiis azonban óva inti a játékosokat és a szurkolókat az elbizakodottságtól…

„Csak a következő mérkőzésre szabad összpontosítanunk! Nagyon rossz lenne, ha már most a bajnokság végére figyelnénk, hiszen keserű csalódás is érhetne minket. Három éve dolgozom együtt Mazzarival, járjuk a saját utunkat. Szeretnénk a legjobb öt közé kerülni, utána pedig ünnepelhetünk majd” – jelentette ki a Napoli-vezér.

A nagy múltú együttes a legutóbbi szezonban bronzérmes volt, most is ugyanezt a pozíciót mondhatja magáénak. A Napoli a nemzetközi szünet után a Parma FC-vel találkozik.


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:

1. Juventus 5 3 2 0 9:3 6 11
2. Udinese Calcio 5 3 2 0 7:1 6 11
3. SSC Napoli 5 3 1 1 9:3 6 10
4. US Palermo 5 3 1 1 9:6 3 10
5. Cagliari Calcio 5 3 1 1 8:5 3 10
6. AS Roma 5 2 2 1 6:4 2 8
7. Lazio Roma 5 2 2 1 7:6 1 8
8. Chievo Verona 5 2 2 1 6:5 1 8
9. ACF Fiorentina 5 2 1 2 6:4 2 7
10. Genoa CFC 5 2 1 2 9:8 1 7
11. Calcio Catania 5 1 3 1 5:7 -2 6
12. Parma FC 5 2 0 3 6:10 -4 6
13. Novara Calcio 5 1 2 2 10:10 0 5
14. AC Siena 5 1 2 2 4:4 0 5
15. AC Milan 5 1 2 2 5:8 -3 5
16. Atalanta Bergamo 5 3 1 1 8:7 1 4
17. Inter 5 1 1 3 7:11 -4 4
18. US Lecce 5 1 0 4 3:9 -6 3
19. AC Cesena 5 0 1 4 2:7 -5 1
20. Bologna FC 5 0 1 4 2:10 -8 1

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Marchisio egymaga verte meg a Milant
A Juventus a hajrában szerzett Claudio Marchisio-duplával 2-0-ra legyőzte az AC Milant a Serie A 5. fordulójának rangadóján. Ibrahimovic mintha a pályán sem lett volna, Cassano egy fokkal volt jobb. Boateng teljesen feleslegesen...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mintha kicserélték volna a Romát
Váratlanul szép győzelmet aratott a Roma az olasz élvonal eddigi legjobbja, meglepetéscsapata, az Atalanta ellen a hatodik forduló szombat esti nyitómeccsén. Krkic kezdte a gólgyártást, Osvaldo folytatta, a végén Simplício...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Három csapást mért a Napoli az Interre
Csúnya vereséggel mutatkozott be a San Siróban az Inter új edzője, Claudio Ranieri azután, hogy Bolognában és Moszkvában is győzelemre vezette csapatát. A Napoli vitatható körülmények között került ember. és gólelőnybe, majd a...
Tovább a teljes cikkhez »