Manszúr, Becks és Capello a leggazdagabb

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 6. 18:08
Ebben az évben is lehullott a lepel a brit futball száz leggazdagabb emberéről, a FourFourTwo magazin összeállításából kiderül, mely tulajdonosok rendelkeznek a legtöbb pénz, azaz a legtöbb hatalom felett, kik a legvagyonosabb játékosok, a legtehetősebb edzők a Premier League-ben, illetve Nagy-Britanniában. Szemezgettünk egy kicsit!


Manszúr-sejk az angol futball világában, kedvenc játékszere, a Manchester City pedig az angol élvonalban vált komoly tényezővé az elmúlt két év során. Az arab multimilliárdosnak van miből költenie, egy esztendő alatt három milliárd fonttal nőtt a vagyona az olajár emelkedésének köszönhetően, összesen mintegy húsz milliárd fontra rúg. Élre is ugrott Abu Dzabi uralkodójának fia a FourFourTwo listáján. Eddig 325 millió fontot költött igazolásokra, és nincs jele annak, hogy visszavenne a tempóból...

A korábbi éllovas indiai Laksmi Mittal, aki a világ acéliparának legnagyobb mágnása, 2007-ben vásárolt húsz százalékos részesedést Buzsáky Ákos klubjában, a londoni Queens' Park Rangersben. Kezd beérni munkájának vagy inkább tőkéjének gyümölcse, a QPR vezeti a másodosztályt, és nagy reményekkel folytatja a küzdelmet a feljutásért.

Az Arsenal két mogullal is képviselteti magát a top tízben, az üzbég-orosz főrészvényes Aliser Uszmanov öt helyet előrelépve a harmadik, Stanley Kroenke a nyolcadik. A Chelsea orosz tulajdonosa, Roman Abramovics 2003-os "hatalomátvétele" óta a legrosszabb pozícióban, a negyedik helyen zárja az évet. A Glazer-család és az F1-cézár Bernie Ecclestone is helyet követelt magának a legjobb tízben.

David Beckham toronymagasan a legggazdagabb aktív brit futballista napjainkban, feleségével együtt nagyjából 100 millió font sorsa fölött rendelkezik. Wayne Rooney nem csak magánéletében, pénzügyi szempontból is katasztrofális évet zár, 12 millió fontot veszített, visszacsúszott a hatodik helyre, így két csapattársa, Micheal Owen és Rio Ferdinand is felfért a dobogóra.

Fabio Capellónak, az angol válogatott szövetségi kapitányának sincsenek mindennapos megélhetési gondjai, a több olasz sztárklubot és a Real Madridot is megjárt edzőnagyság 36 millió fontot gereblyézett össze fantasztikus pályafutása során. A második helyet Roy Keane kaparintotta meg, az Ipswich menedzsere a Manchester United játékosaként alapozta meg tekintélyes vagyonát. Őt Ferguson, Ancelotti és Wenger követi a sorban.

GAZDAGOK LISTÁJA A BRIT FUTBALLBAN
A LEGGAZDAGABB TULAJDONOSOK - TOP 10    
10. Bernie Ecclestone 1.4 md font QPR
9. Glazer-család 1.53 md Manchester United
8. Stanley Kroenke 1.85 md Arsenal
7. Denis O'Brien 1.87 md Celtic
6. Joe Lewis 2.7 md Tottenham Hotspur
5. Liebherr-család 3 md Southampton
4. Roman Abramovics 7.4 md Chelsea
3. Alisher Uszmanov 8 md Arsenal
2. Laksi Mittal és családja 17 md QPR
1. Manszúr bin Zahed El-Nahjan sejk 20 md Manchester City
A LEGGAZDAGABB JÁTÉKOSOK - TOP 10    
10. Patrick Vieira 18 millió font Manchester City
9. John Terry 19 millió Chelsea
7. Frank Lampard 22 millió Chelsea
7. Steven Gerrard 22 millió Liverpool
6. Wayne Rooney 25 millió Manchester United
5. Ryan Giggs 27 millió Manchester United
4. Sol Campbell 31 millió Newcastle United
3. Rio Ferdinand 34 millió Manchester United
2. Michael Owen 40 millió Manchester United
1. David Beckham (feleségével, Victoriával együtt)
100 millió Los Angeles Galaxy
A LEGGAZDAGABB EDZŐK - TOP 10
8. Harry Redknapp 10 millió font Tottenham
8. Mark Hughes 10 millió Fulham
8. Ole Gunnar Solskjaer 10 millió Manchester United
6. Roberto Mancini 15 millió Manchester City
6. Sven-Göran Eriksson 15 millió Leicester City
5. Arsene Wenger 17 millió Arsenal
4. Carlo Ancelotti 21 millió Chelsea
3. Sir Alex Ferguson 26 millió Manchester United
2. Roy Keane 28 millió Ipswich
1. Fabio Capello 36 millió Anglia