Mancini Kolo Tourénak ajánlja a sikert

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 6. 11:33
Kevésbé foglalkozott a mérkőzéssel, sokkal inkább Kolo Touréval volt elfoglalva Roberto Mancini a Manchester City sovány, de éppen elegendőnek bizonyult 1-0-s győzelmét követően a Premier League 29. fordulójában.


„Csalódottak vagyunk, mert kedveljünk Kolo Tourét, ugyanúgy mint embert és mint játékost. Ismerjük, egy igazi profi, illetve nem mellesleg családapa, nemrég beszéltem vele, és finoman szólva sem érzi jól magát. Ez a győzelem az övé!" – mondta a lefújást követően az olasz menedzser az ESPN csatornának.

Az elefántcsontparti mellett szónokolt Gordon Taylor, a profi játékosok szervezetének vezetője is: „Meggyőződésem, hogy nem akart előnyt kovácsolni és csalni. Csak peches volt. A játékosok nagyon óvatosnak kell lenni manapság. Ha valamilyen szer rajta van a listán, akkor egy sima figyelmetetéstől kétéves eltiltásig bármilyen büntetés kiszabható."

A City egyébként takaréklángon égve gyűjtötte be pontokat, ezzel két meccsel többet játszva folytatja a csatát a dobogóért. Legközelebbi bajnokiját épp egyik nagy riválisával, a Chelsea-vel vívja, de csak március 20-án, addig két Európa-liga mérkőzés jön a Dinamo Kijev ellen, illetve jövő hétvégén az FA-kupa negyeddöntő a Readinggel szemben.

EMLÉKEZTETŐ, PREMIER LEAGUE, 29. FORDULÓ:
MANCHESTER CITY-WIGAN ATHLETIC 1-0 (1-0)
Manchester, City of Manchester Stadium. Vezette: Attwell.
MANCHESTER CITY: Hart - Richards, Kompany, Zabaleta, Lescott - Barry, Silva (De Jong 83.), Vieira, Y. Touré - Tévez (Dzeko 86.), Balotelli (Kolarov 68.). Menedzser: Roberto Mancini. Kispad: Taylor, Kolarov, Boateng, Boyata, De Jong, Dzeko. Jo.
WIGAN ATHLETIC: El-Habszi - Alcaraz, Caldwell, Piscu, Figueroa - McCarthy, Watson, Moses (N'Zogbia 60.), Cleverley - Diamé (Sammon 84.), Rodallega. Menedzser: Roberto Martínez. Kispad: Pollitt, Gohouri, Thomas, N'Zogbia, Gomez, Di Santo, Sammon.
Gólszerző: Silva (38.)
Sárga lap: Richards (17.), Barry (32.), Kompany (56.), ill. Caldwell (45+1.)
A FORDULÓ TELJES PROGRAMJA, EREDMÉNYEK:
szombat:
vasárnap:
14:30   Liverpool-Manchester United
17:00   Wolverhampton-Tottenham
hétfő:
21:00   Blackpool-Chelsea  
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Manchester United 28 17 9 2 62-27 +35 60
2. Arsenal 28 17 6 5 57-27 +30 57
3. Manchester City 29 15 8 6 45-25 +20 53
4. Chelsea 27 14 6 7 48-23 +25 48
5. Tottenham Hotspur 27 13 8 6 38-31 +7 47
6. Bolton Wanderers
29 10 10 9 42-40 +2 40
7. Liverpool 28 11 6 11 36-35 +1 39
8. Sunderland 29 9 11 9 33-35 -2 38
9. Newcastle 29 9 9 11 44-41 +3 36
10. Everton 28 8 12 8 37-37 0 36
11. Fulham 29 7 14 8 32-31 +1 35
12. Stoke City 29 10 4 15 32-38 -6 34
13. Aston Villa 29 8 9 12 37-50 -13 33
14. Blackburn Rovers
29 9 5 15 37-49 -12 32
15. Blackpool 28 9 5 14 42-55 -13 32
16. West Bromwich Albion 29 8 8 13 39-54 -15 32
17. West Ham United
29 7 10 12 36-49 -13 31
18. Birmingham City 27 6 12 9 26-38 -12 30
19. Wolverhampton Wanderers
28 8 4 16 31-46 -15 28
20. Wigan
29
5
12
12
27-50
-23
27