Majdnem lerúgták a miniszterelnök fejét

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 17. 14:22
Kemény leckét kapott Bajnai Gordon abból, milyen nehéz tud lenni a kapusok élete a futballpályán. A 43-as Építők hálóját védő korábbi miniszterelnök fejét teljes erőből letérdelte a Grund FC egyik ifjú játékosa egy barátságos mérkőzésen. Szándékosságról szó sem lehetett, de persze ettől a seb ugyanúgy vérzett, két és fél órás műtéttel varrták össze az orrát.


„Egyszerű edzőmérkőzés volt, az egyik fiatal játékos egy szabad labdára csapott volna le, de közben Bajnai úr is kilépett a kapujából, elvetődött, ekkor ütköztek össze – mesélte a történteket a SportHirado.hu-nak idősebb Buzsáky Ákos, a Grund FC elnöke.

„A mozdulat teljesen a labdára irányult és nem az ellenfélre, szándékosságról szó sem lehetett. Amúgy sem agresszivitásunkról vagyunk híresek, legyen elég annyi, hogy az elmúlt két szezonban összesen három játékosunkat állították ki" – tette hozzá.

A Blikk szerint a baleset után nagy volt a riadalom, dőlt a vér a politikus arcából. Szerencsére a mentők gyorsan kiérkeztek, majd két és félórás műtéttel két helyen varrták össze sérült orrát. A köztudottan nagy futballkedvelő hírében álló Bajnai azóta jobban van.

Az eset kapcsán felmerült, mégis más egy miniszterelnök ellen focizni? „Egy esetre emlékszem hivatali idejéből, amin kint voltam és alig tudtuk megközelíteni az öltözőt, mert ott tornyolustak a jól megtermett biztonsági emberei" – mesélte Buzsáky.

A végén pedig azt is elárulta a rivális klubelnöke, hogy a volt kormányfőt egy kicsit alacsonynak tartja a kapusposztra, de ezt a hiányosságát labdaérzékével pótolja. Bajnai kidőlését megsínylette csapata, amely 6-5-ös vereséget szenvedett a Grundtól.

Címkék: bajnai_gordon