Magyar focista a kínai úttörőtáborban

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 16. 14:09
Nagy reményekkel utazott el Kínába Nyerges Krisztián, a magyar labdarúgó NB I-ben szereplő REAC csatára. A 31 éves futballista azonban már szombaton visszatért Magyarországra, mivel a belga menedzserek nem ahhoz a csapathoz irányították, ahová a megállapodás szerint kellett volna. Nyerges honlapunknak mesélt kínai kálváriájáról.


- A Belgiumban élő Bognár György menedzser keresett meg, hogy Kínában csatárt keresnek – árulta el a Sporthirado.hu kérdésére Nyerges Krisztián. – Jó feltételeket kínáltak nekem és a REAC-nak is, így én már abban a hiszemben utaztam ki, hogy csak a kilenc hónapra szóló szerződésemet kell aláírnom.

- Mikor jött rá, hogy valami nincs teljesen rendben ezzel a szerződéssel?
- Akkor, amikor rajtam kívül még három-négy csatár is érkezett szerződésre várva. Ráadásul ők előnyben voltak, hiszen nem volt klubjuk, így csak velük kellett megegyezni, engem pedig elküldtek egy másik csapathoz.

- Ahol ráadásul meg is sérült…
- Utaztam két napot, és ahogy leszálltam a repülőről, már mehettem is edzeni. Napi két gyakorláson vettem részt, de nem olyanon, mint egy próbajátékon szokás. Itt nagyon erős kondicionáló edzés volt, többek között 120 kilogrammos súlyokkal kellett guggolnom. Befáradt a combom, nem is erőltettem tovább az edzést. A REAC-nál is szóltak, hogy ennyi elég volt, jöjjek haza azonnal!

- A rákospalotaiak hogy fogadták a kálváriáját?
- Gondolhatja, teljesen ki vannak akadva. Kutasi Róbert klubigazgató azt tervezi, hogy beperli a menedzserirodát, mert az a kínaiakon kívül minket is becsapott. Úgy próbáltak eladni odakint, hogy szabadon igazolható vagyok, ráadásul mindegy volt nekik, hogy melyik klubhoz megyek.

- Milyen körülmények fogadták Kínában?
- Távolról sem ideálisak. Bár az edzésfeltételek megfelelőek voltak, a többi dologról ezt nem mondhatom el. Egy úttörőtábor-féle helyen laktunk, egy teljesen alapfelszereltségű apartmanban. Az edzés is katonás volt, ráadásul fociban is jócskán el vannak maradva tőlünk. A tréningen csak futkároztak összevissza minden taktika nélkül a játékosok. Az étkezésekről már ne is beszéljünk: négy napig nem kaptam húst, és így kellett komoly edzésmunkát végeznem…

- Gondolom, edzője, Hevesi Tamás örül, hogy visszatért a csapathoz.
- Igen, ha már így alakult, próbálok segíteni a REAC-nak, amennyit tudok. Hétfőn már képes voltam edzeni is, így várhatóan nem lesz akadálya, hogy a hétvégi bajnokin már pályára léphessek.