Lothar Matthäus érkezése halálbiztos

Szerző: shLétrehozva: 2009. június 17. 14:42
Folyik a találgatás, hogy vajon tényleg Lothar Matthäus lesz-e az FC Fehérvár vezetőedzője, ám Berzi Sándor ügyvezető igazgató honlapunknak elmodnta, ez csak a kívülállóknak kérdés: száz százalék, hogy a következő szezonban a német szakember ül a Vidi kispadján.


„Olykor magam is meglepődöm, amiket olvasok Matthäusszal kapcsolatban” – csattant fel a fehérvári klubvezető.

„Éppen ezért kijelentem: ősztől az egykori 150-szeres válogatott irányítja a csapatunkat. Mondom ezt annak ellenére, hogy a szakember nyaralása miatt még nem írtuk alá a szerződést, viszont mindenben megállapodtunk, sőt, ahogy ez megtörtént, Matthäus abba is beleegyezett, hogy érkezését és megállapodásunkat nyilvánosságra hozzuk. Nincs miért aggódnunk, megvan az edzőnk, s hamarosan munkába is áll. Az persze igaz, hogy a csütörtöki kezdéskor még Varga István irányítja a gárdát.”

Úgy tűnik, ahogy a magyar válogatottnál, úgy most az FC Fehérvár háza táján is feltűnik Peter Pellady menedzser, aki megerősítette: Matthäus lesz a Fehérvár edzője:

„Az adott szó kötelez, s Lothar mindenben megállapodott a Fehérvár vezetőivel. Csak ez számít, s ez fontosabb még a szerződés aláírásánál is, így teljesen mindegy, milyen pletykák merülnek fel Matthäus körül nap mint nap.