Lisztes Krisztián aláírt Rostockban

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 12. 16:42
Eldőlt, hogy Lisztes Krisztián a német labdarúgó-másodosztályban szereplő Hansa Rostock csapatában folytatja pályafutását. A magyar középpályás jó benyomást tett a rostockiakra, elsősorban volt csapattársára, a vezetőedző Dieter Eiltsre. Lisztes már csak a laboreredményekre vár, és azt sem zárja ki, hogy a következő szezonra is a poroszoknál marad.


Szerda óta tartózkodik Rostockban Lisztes Krisztián, aki nem csak edzéseken vett részt, hanem vasárnap az alacsonyabb osztályú FC Schönberg együttese ellen pályára is léphetett egy edzőmérkőzésen.

A magyar futballista meggyőzte a szakmai vezetést, közte egykori csapattársát, Dieter Eilts vezetőedzőt, hogy hasznára tud lenni a csapatnak.

„Fél évre írtam alá a rostockiakhoz” – nyilatkozta a SportHirado.hu megkeresésére Lisztes. – „A várossal még csak ismerkedem, de egyelőre a csapattal kapcsolatban csak pozitív tapasztalatok értek, a vezetőedzőt, Dieter Eiltset pedig már régóta ismerem.”

„Harminc percet kaptam az FC Schönberg ellen, és úgy érzem, jól ment a játék. Emellett naponta három edzésen vettem részt, jó volt.”

A középpályás hétfőn sikeres orvosi vizsgálaton vett részt, és már csak a keddi laboreredményekre vár. Lisztes egyébként nem zárja ki, hogy a fél év leteltével is marad az együttesnél.

„Soha nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő. Nem zárom ki, hogy a folytatásban is a rostockiakat erősítem, de előtte várjuk ki ezt a fél évet.”

Lisztes hozzátette, hogy reméli, a tavaszi szezonban sokkal jobban szerepelnek majd, mint ősszel, és ebben ő is segítségére tud lenni a csapatnak. A Hansa mindössze a 15. helyen áll a 18 csapatos Bundesliga másodosztályában.