Lens-i bánat: Pá-pá Papin!

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 27. 21:08
Útilaput kötöttek Jean-Pierre Papin talpára, miután csapatával, a Lens-nal kiesett a francia labdarúgó élvonalból. Az 54-szeres gall válogatott mindössze egy évig volt a piros-sárgák edzője, akinek a hírek szerint már meg is találták az utódját: Jean-Guy Wallemme-ről van szó, aki egykoron 12 szezonon keresztül játszott a Lens-ban.


Egy korábbi csapatkapitány, Jean-Guy Wallemme lép Jean-Pierre Papin örökébe a francia első osztályból idén kiesett Lens kispadján.

 

Papin a strasbourgi esztendő után ezúttal is csupán egyetlen idényen keresztül vezethette aktuális csapatát, hiszen a Félix-Bollaert Stadionban sem aratott osztatlan sikert ténykedése. Csapatával nagy meglepetésre kipottyant a másodosztályba, ezt pedig az ország egyik legnépszerűbb klubjánál nem hagyhatták szó nélkül.

 

„Új alapokra, a saját nevelésű játékosokra és csupán néhány tapasztaltabb futballistára helyezzük a lens-i labdarúgást – áll Gervais Martel elnök hivatalos közleményében. – Az új edző, a csapat egykori kapitánya és sztárja, Jean-Guy Wallemme lesz, segítői pedig Christophe Delmotte és Michel Ettorre lesznek. Jean-Pierre Papinnek megköszöntük a munkáját, és ha fájó szívvel is, de elváltak útjaink.”

 

A 40 esztendős Wallemme 1986-tól 1998-ig, majd a 2001-2002-es bajnoki idényben erősítette a Lens-t, és bár nagyon szeretik a klubnál, sokan féltik is: eddig még csupán alacsonyabb osztályú csapatoknál - például a Paris FC-nél – edzősködött, így minden tudására szüksége lesz, hogy teljesítse a célkitűzést és visszahozza az együttest a francia élvonalba.