Lemondott Prukner László - elfogadták

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 16. 12:01
Lemondott a Ferencváros labdarúgóklubnál 2010. június másodika óta a vezetőedzői feladatokat szakmai igazgatóként ellátó Prukner László - a szakember megerősítette a hírt a SportHirado.hu-nak.


Az 50 éves tréner hétfőn este ajánlotta fel lemondását Kubatov Gábornak, az FTC elnökének és Orosz Pálnak, az FTC Zrt. vezérigazgatójának, s ezt a két vezető elfogadta.

Reggel óta keringtek a pletykák a szakember távozásának lehetőségéről, belső források tudni vélték, hogy kedden elbúcsúzott játékosaitól.

A tavaly 2+1 évre aláírt mester vasárnap a SportTv Harmadik Félidő című műsorában elmondta, addig folytatja a munkát, ameddig élvezi a vezetőség és a játékosok bizalmát.

Az ftcnews.com már lehetséges utódokról beszél: így a Pintér Attila, Nagy Tamás, László Csaba trióból kerülhet ki az új vezetőedző. A legnagyobb esélyt előbbi érkezésére látják.

A Fradi bár jól kezdett az Európa-ligában, az Aalesund elleni búcsút jelentő, nyert helyzetből elbukott meccs (1-3) óta csak szenved, az NB I 12. helyén áll nyeretlenül, két döntetlennel és három vereséggel. A hétvégén a Honvédtól kapott ki 1-0-ra a Bozsik Stadionban.

A mester ezekkel a szavakkal búcsúzott a szurkolóktól és a klubtól a zöld-fehérek honlapján: "Örülök, hogy több mint egy évet töltöttem a Ferencvárosnál. Majd az utókor eldönti, hogy ez siker volt vagy kudarc. Nem bántam meg, hogy tavaly nyáron elvállaltam a csapat szakmai irányítását, itt emberként és edzőként is több lettem. Természetesen minden egyes döntésemért vállalom a felelősséget. Emelt fővel és tiszta lelkiismerettel léptem ki a Ferencváros székházából. Békességgel és szép emlékekkel távozom. Sok sikert kívánok a klubnak és a csapatnak."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Csank: Kirúgtak-e? Nem tudok róla
Csank János kérdésünkre nem tudta megerősíteni a Nemzeti Sport hétfői értesülését, miszerint már nem ő lenne az élvonalbeli ZTE futballcsapatának vezetőedzője. Azt mondta, nem tud róla, hogy kirúgták volna, ettől azonban még...
Tovább a teljes cikkhez »