Labdarúgás, Olasz Kupa: nyert az Udinese, és a Sampdoria is

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 12. 21:30
Az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében a szerdai nap első meccsén csak büntetőkkel nyert az Udinese a Reggina ellen. Nem bírtak egymással a felek sem a rendes játékidőben (0-0), sem a hosszabbításban, sőt még a büntetőpárbajban sem, egészen a tizedik körig. A másik találkozón a Sampdoria 2-1-re verte az Empolit, úgy, hogy félidőben már 2-0-ra vezettek.


Az Olasz Kupa szerda esti fordulójában 0-0-ra végzett az Udinese a Reggina ellen, annak ellenére, hogy a reggio calabriaiak a 86. perctől eggyel, majd a 118. perctől kettővel többen voltak a pályán.

A hosszabbítás után büntetőpárbajra került a sor, melyben a nyolcadik körig senki nem hibázott. Ekkor azonban az Udinese játékosa fölé lőtte a labdát, a továbbjutás küszöbén állt tehát a Reggina.

A soron következő büntetőt azonban a vendégek is elhibázták, az Udinese cserekapusa hárítani tudott. A tizedik párban aztán az udinei találat után hibázott a Reggina, így a hazaiak örülhettek.

A forduló második mérkőzésén a Sampdoria 2-1-es győzelmet aratott az Empoli felett úgy, hogy ők is  emberhátrányban játszottak már a 36. perctől. Az első félidőben Bonazzoli és Fornaroli is betalált hazai oldalon - utóbbi büntetőből -, így a szünetben két góllal vezettek a hazaiak.

Térfélcsere után, a 62. percben még szépíteni tudott az Empoli, Lodi révén, de a vendégek nem tudták kihasználni mezőnybeli fölényüket, így a Sampdoria végül 2-1-re nyert.

 

OLASZ KUPA, NYOLCADDÖNTŐ:
Udinese  -Reggina 0-0 - tizenegyesekkel: 8-7
Sampdoria - Empoli 2-1 (2-0)