Labdarúgás, NB II: először áll össze az elképzelt bőcsi csatársor

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 16. 15:32
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 28. fordulójában a Bőcs KSC a tabella 14. helyén álló Orosházát fogadja. Tóth László edző ezt a találkozót mindenképpen győzelemmel szeretné letudni, hiszen a három pont megszerzése kellene számukra ahhoz, hogy ragadjanak az élcsoportra. Az esélyeiket növeli, hogy a sérülések után összeáll az a csatársor, melyet már a bajnokság elején elterveztek.


,,A szolnoki fiaskó után már előre tekintünk, hiszen el akarjuk érni, amit elterveztünk" – jelentette ki Tóth László, a Bőcs edzője.


,,Az előttünk álló három fordulóban két olyan hazai találkozó következik az Orosháza és a BKC Előre ellen, ahol mi vagyunk az esélyesek, és ezt a pályán is be kell bizonyítanunk."


,,Azzal tisztában vagyunk, hogy nem lesz egyszerű a dolgunk, mert ellenfelünk a kiesés elkerüléséért küzd, de nekünk a saját dolgunkkal kell foglalkoznunk, és le kell őket győznünk, számunkra csak a három pont megszerzése az elfogadható. A csapatból Gaál megsérült, viszont a csatársorban a szezonban először összeáll a Bardi-Urbin kettős, akiktől nagyon gólveszélyes játékot várok" - zárta gondolatait a tréner.