Labdarúgás: jótékonysági mérkőzés az áldozatok megsegítésére

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 10. 11:09
A közvélemény számára jól ismert a november 1-jei DAC-Slovan meccsen történt botrányos incidens. Az ottani áldozatok között olyanok is vannak, akik súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek, mint például Lengyel Krisztián. A Budapest Honvéd a saját és szurkolói nevében szeretne valamit tenni az áldozatok megsegítésére. Erről nyilatkozott a klub nevében George F. Hemingway.


 

 



„A dunaszerdahelyi mérkőzésen történtek és azok előzményei csak a gyűlöletet és a gyűlöletkeltés egyik újkori formáját szolgálják. – mondta a sportvezető. – Nekünk mint a magyar futball egyik képviselőjének mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a politikát, a rasszizmust, az erőszakot távol tartsuk stadionjainktól. A tolerancia, a magyar és szlovák nép közötti barátság és az ártatlan áldozatok megsegítése jegyében elhatároztuk, hogy egy olyan jótékonysági mérkőzést rendezünk, amelynek teljes bevételét a dunaszerdahelyi áldozatok megsegítésére használjuk fel."

A Budapest Honvéd FC megkereste a Dunaszerdahelyi AC vezetőségét, és megállapodott, hogy november 25-én a Bozsik-stadionban a két csapat barátságos mérkőzést vív a tolerancia jegyében. A Honvéd FC vezetősége a mérkőzés teljes bevételét a dunaszerdahelyi atrocitás áldozatainak megsegítésére ajánlja fel, tehát a bevétel teljes összege az áldozatoké lesz. A mérkőzést jelenleg 17 órára tervezzük, de az időpont változhat, ha televíziós közvetítés jön létre és a televíziós csatorna ilyen igénnyel lép fel. A pontos időpont egy-két napon belül eldől. A mérkőzésre jegyeket elővételben is lehet kapni november 12-étől az Interticket irodáiban.