Labda a levegőben, barátok tengóztak

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 15. 17:20
A csarnokban ugyan csak a meghívott játékosok és ismerősök, valamint néhány újságíró figyelte a csatákat, de így is elmondható: újra remek hangulatú és színvonalas rendezvényt hozott a Hivatásos Labdarúgók Szervezete lábtenisz-kupája. A résztvevők örömmel tengóztak vasárnap, sőt volt aki azt mondta, a jövőben akár kötelezővé is lehetne tenni az indulást az élvonalbeli klubok számára.


Horváth Gábor főszervező, a HLSZ főtitkára úgy véli, érdemes évről-évre sort keríteni a rendezvényre, azon is el kell gondolkodni, hogy a szurkolók számára is elérhetővé lehetne tenni a tornát.

Kovács Anikó

„Elképzelhető, hogy jövőre már nagyobb hírveréssel és a közönség meghívásával rendezzük meg a tornát – mondta Horváth Gábor. – Sajnos néhány klubnál az edzők nem engedélyezték a játékosok szereplését, a sérülésveszélyre és a pihenőnapra hivatkoztak. Pedig mindenki láthatja, semmilyen baj nem történhet. Jó a hangulat, hiszen a múlt, a jelen és a jövő találkozik a hagyományos tornán”.

A HLSZ-főtitkár szerint az alaphangot remekül megadta, hogy a „nagyok” versenye előtt a gyermektorna legjobbjai vetélkedtek, a győztesek a példaképektől vehették át a díjakat.

A múlt és a jelenkor ismert futballistái közül többen érezték úgy, február 15-e nem lenne teljes, ha nem jönnének el a tornára. Így a pályán láthattuk a korábbi sokszoros válogatott Bognár Györgyöt, Telek Andrást, Illés Bélát. A ma is aktív futballisták közül Tóth Mihály neve cseng a legjobban, de képviseltették magukat a játékvezetők (Arany Tamás, Vad István), valamint a strandfocisták is.

Lipcsei Péter is jelen volt, igaz, őszi súlyos sérülése után most még „csak” nézőként képviselte a legnépszerűbb klubot, a Ferencvárost.

„Jó kezdeményezés, én is imádom a lábteniszt. Kár, hogy kevesen vannak, de úgy vélem, akár kötelezővé is lehetne tenni az indulást az első osztályú csapatok számára. A többiek pedig meghívottként léphetnének pályára – mondta a rutinos középpályás.

Lipcsei úgy véli, a „tengózás” mindenképpen jól szolgálja a felkészülést, remekül csiszolja a technikát. A szurkolóknak már nem kell sokat várniuk a futballista visszatérésére, elmondása szerint a tavaszi harmadik-negyedik fordulóra már tökéletes erőállapotba kerülhet.

„Persze, az edzőnktől függ, hogy számít-e rám” - tette hozzá a szurkolók kedvence.

Lipcsei Péter és Telek András annak idején számos szép siker részese volt a Fradiban, a remek hátvéd vasárnap a HLSZ elnökségének sikeréért küzdött.



„Évente egyszer lábteniszezem, vagyis ez a torna ad alkalmat erre a játékra. Igaz, előfordul, hogy a strandon a haverok is rábírnak egy-egy meccsre. Szívesen indulok minden ilyen tornán, hiszen csiszolja a technikát, főleg a levegőből érkező labdákkal kell jól bánni” – mondta a korábbi kiváló védő.