Kulcsár az MTK-ból Fehérvárra igazolt

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 28. 11:40
Újabb játékossal bővült az FC Fehérvár kerete, miután a piros-kékek megszerezték a bajnok MTK játékosát, Kulcsár Tamást. A 26 esztendős támadó egy esztendővel ezelőtt igazolt Vácról a Hungária körútra, most pedig egy évig kölcsönben Fehéráron szerepel. Kulcsár bízik benne, hogy több játéklehetőséget kap Székeshehárváron, mint a fővárosban.


 

Kulcsár a középpálya bal oldalán és csatárként egyaránt bevethető, mindkettő hiányposztnak számít most Varga István együttesénél.

A csapatba kerülésért a piros-kékek új szerzeményének elsősorban a brazil Romeróval kell megküzdenie, aki ugyan első meccsén győztes gólt fejelt a Haladás ellen, de még kérdéses, hogy alapemberrré válhat-e a csapatban.

Persze az is elképzelhető, hogy Sitku Illés társaként rohamozza majd Kulcsár az ellenfelek kapuját, de ismerve a Fehérvár eddigi taktikáját, valószínűsíthető az egy csatáros játék, így a kölcsönszerzeménynek marad a középpálya.

Kulcsár az idei öt fordulóban három mérkőzésen jutott szóhoz az MTK-ban, a Kaposvár ellen egy félidőt kapott, míg a Vasas és a Paks ellen 23, illetve 12 percet. Az élvonalban 60 mérkőzésen 5 gólt szerzett.

Fehérvárra igazolásáról így vélekedett a labdarúgó:

„Úgy érzem, jó csapatba kerültem, s talán Fehérváron több játéklehetőséget is kapok a bizonyításra. Ez a fejlődésemnek mindenképpen jót tenne, s bízom benne, hogy hasznos tagja leszek a komoly terveket szövöget Fehérvárnak, amely sokkal jobb csapat annál, mint amit eddig az idei szezonban produkált.”