Költözik a Tottenham

Szerző: MTILétrehozva: 2014. szeptember 12. 12:48
A következő szezonban otthonától, a White Hart Lane-től távol kénytelen játszani a hazai mérkőzéseit a Tottenham futballcsapata, mert az egyesület új stadionba költözik. Bár sokan az építkezés elhúzódásától féltek, az új stadion a tervek szerint mégis elkészülhet a 2017-2018-as szezonra.


"A klub módosította az építkezés programját, így rövidebb idő alatt készülhet el a stadion. Ez azt jelenti, hogy a klub egy szezonra költözik el a White Hart Lane-ről.  Ahogy ígértük, mindent megteszünk, hogy időben elkészüljön az új stadion" -áll a csapat közleményében.

Az angol első osztályban szereplő csapatnál keresik a lehetséges új helyszíneket az építkezés idejére. A várható új hazai helyszínek között van az Olimpiai stadion is, ahova 2011-ben végül a West Ham csapata költözött be. Az ideiglenes megoldások között lehet még a Wembley és a Milton Keynes stadion is, ami azonban majdnem 50 kilométernyi távolságra van a jelenlegi helyszíntől.

A tervek szerint az új stadion a jelenlegi 36 ezres helyett több mint 56 ezer néző befogadására lesz alkalmas.