Kirúgták a Fradi nagy tehetségét

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 17. 17:54
Szerződést bontott Bartha Lászlóval a Ferencváros labdarúgócsapata. A néhány éve még a klub legnagyobb tehetségének tartott támadó az utóbbi időben kegyvesztetté vált, így távozása várható volt. Rajta kívül távozott Horváth Dávid is, míg Kulcsár Dávidot kölcsönadták a Vecsésnek. Mindezekről a zöld-fehér együttes hivatalos honlapja adott hírt.


A 22 éves futballista már a Fradi máltai edzőtáborába sem utazott el társaival, és bár sokáig az a hír járta, hogy kölcsönadják majd, végleg megváltak tőle.

 

Egyelőre nem tudni, hogy a fiatal csatár hol folytatja a pályafutását, ám nem kizárt, hogy a szinté fővárosi REAC szerződteti majd. Barta egyébként még László Csabánál debütált az NB I-ben, majd Gellei Imrénél is rendszeresen szerepelt a másodosztályban, ám ezek után egyre kevesebb lehetőséget kapott.

 

Bartha László mellett a kilencedik kerületiek megváltak Horváth Dávidtól is. A 24 éves, saját nevelésű játékos 2005-ben debütált az FTC-ben, ám nem volt igazán sok esélye a bizonyításra, így többször is kölcsönadta őt a klub. Szerződését közös megegyezéssel bontották fel.

 

Ide tartozó hír, hogy egy másik tehetséges zöld-fehér futballista, Kulcsár Dávid is távozik. Igaz, ő csak ideiglenesen. A játékos kérte a vezetőséget, hogy a több játéklehetőség érdekében adják kölcsön. Nos, kérését teljesítették és a tavaszi idényben a Vecsés csapatában futballozik majd.