Kiradírozták a kupából a Bayern Münchent

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 4. 22:36
Fantasztikus csata végén jutott be a Német Kupa elődöntőjébe a Bayer Leverkusen. A gyógyszergyáriak 4-2-re verték a Bayern München együttesét hazai pályán. A piros-feketék már három góllal is vezettek, ám a bőrnadrágosok két gyors góllal feljöttek, ám Stefan Kießling hajrában szerzett találata mindent eldöntött. A Hamburg és a Werder Bremen együttese is győzött a legjobb tizenhat között, és ezzel mindkét csapat bejutott a legjobb négy közé. Előbbi gárda kijavítva a hétvégi bajnoki fordulóban, Wolfsburgban elszenvedett csorbát, 2-1-re verte a másodosztályú Wehen csapatát Mladen Petrics vezetésével. A Werder Bremen éppen az előbb említett Farkasokat ütötte ki idegenben. Két dél-amerikai idegenlégiósa, Claudio Pizzaro és Diego két-két gólt szerzett.


Német csapatok között ritkán látható izgalmas csatát hozott a Bayer Leverkusen és a Bayern München összecsapása a kupában a legjobb négy közé jutásért. A bajoroknak illett volna kárpótolniuk szurkolóikat az elmúlt hetek teljesítménye után, ugyanez vonatkozott a hazaiakra is, akik két vereséggel a hátuk mögött fogadták a bőrnadrágosokat.

 

Az első félidő többnyire a gyógyszergyáriak attakjáról marad emlékezetes, Patrick Helmesék szó szerint beszorították a vendégeket, akik csak néhány kisebb helyzetet tudtak felmutatni.

 

A második játékrészben azonban megindultak a pályán lévők, elkezdtek játszani a csapatok. Röpke húsz perc alatt öt gólt rámoltak be a felek egymásnak. Elsősorban a Leverkusen drukkerei örvendezhettek, hiszen kedvenceik már három góllal húztak el a 70. percre.

 

Az 54. minutumban Tranquillo Barnetta gyönyörű, csavart lövéssel rezegtette meg a bajorok hálóját. Rövidesen veszélyes szöglet csavarodott Michael Rensing kapuja elé, ám a kapus a chilei Arturo Vidal védhetetlen fejesével nem tudott mit kezdeni. Húsz perccel a vége előtt pedig Helmes is bevette a Kahn-utódnak szánt kapus hálóját.

 

Nem Bayern lenne a Bayern, ha ezzel fel is adta volna a mérkőzést. Jürgen Klinsmann fiai előbb Lució fejesével szépítettek. Igaz, kellett hozzá René Adler aláfutása is. Pár pillanattal később pedig Miroslav Klose bólintott a kapuba Ribéry beívelése után.

 


 

A vendégszurkolók már-már maguk előtt látták a hosszabbítást, és az esetleg fordítás lehetőségét, ám Stefan Kießling remek helyzetkihasználásá minden reményüket romba döntötte. A vége 4-2, a Bayer megérdemelten jutott az elődöntőbe.

 

A Hamburgban nem volt kérdés, hogy mely csapat az esélyesebb. Az alacsonyabb osztályú Wehen az esélytelen nyugalmával készülhetett a Bundesliga-második ellen. Nos, a horvát Mladen Petrics először egy öngólhoz segítette hozzá Kopilast, majd maga is betalált, így úszni látszottak a vendégek reményei. Schwarz még a vége előtt öt perccel szépített, de ennyire futotta az erejükből.

 

A Werder Bremen ennél simábban nyert, elsősorban dél-amerikai különítménye bevetésével. A brazil Diego és a perui Claudio Pizzaro is kétszer vette be a Wolfsburg kapuját. A bajnokságban remek formát mutató farkasok összeomlani látszottak, már a hetedik percben kétgólos hátrányban voltak. Ám pár percre rá Dzeko találatával megvolt a szépítőgól. Sőt! Három minutummal a félidő vége előtt Dzeko újra beköszönt és máris kiegyenlítetté vált a csata.

 

A brémaiak újabb vezetőgólját ismét Diego rúgta, ezúttal büntetőből. Ezután viszont Pizzaro időszaka következett, előbb a 71., majd a 89. percben lőtt a hálóba, kiütésessé téve a vendégek sikerét.

NÉMET KUPA, NEGYEDDÖNTŐ:
Bayer Leverkusen - Bayern München 4-2 (Barnetta 54., Vidal 61., Helmes 70., 90., ill. Lucio 72., Klose 74.)
Hamburger SV - Wehen 2-1 (Kopilas 17., - öngól, Petrics 37., ill. Schwarz 85.)
VfL Wolfsburg - Werder Bremen 2-5 (Dzeko 10., 42., ill. Diego 3., 55.-11-esből, Özil 7., Pizarro 71., 89.)