Kim Källström: Többet már nem botlunk!

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 9. 17:37
Kim Källström, a svéd labdarúgó-válogatott és a Lyon játékmestere mindenkit óva int attól, hogy félvállról vegye a magyarok elleni találkozót, ám csalódott lenne, ha elmaradna a hazai siker. A középpályás a SportHirado.hu kérdésére elárulta, leginkább Hajnal Tamás és Torghelle Sándor játéka ragadta meg a mieink Dánia elleni mérkőzésén, és úgy véli, az ő semlegesítésük kulcskérdés lesz a szerdai találkozón.



- Egy mérkőzés, egy pont eddig Svédország mérlege a világbajnoki selejtezősorozatban, ráadásul a cseppet sem bivalyerős kerettel rendelkező Albánia ellen. Feltételezem, jobb kezdésben reménykedtek.
..

- Hát igen, jogosan szedték le rólunk a keresztvizet az első találkozó után a lapok és a szurkolóink, ám ebből az egy mérkőzésből felesleges bármilyen következtetést is levonni. Lesznek még lehetőségeink bőven a javításra, és élni is fogunk velük. Erős csapat a miénk, és a végelszámolásnál is ott leszünk, ebben egy percig sincs kétségem.


- Azon az összecsapáson egyértelműen bebizonyosodott, hogy a 3-5-2-es felállás nem, vagy csak nagyon nehezen vezethet sikerre, a hírek szerint azonban mégsem változtatnak a taktikai hadrenden. Mi ennek az oka?


- Persze, majd azt hiszi, hogy egy tálból cseresznyézek az ellenséggel, és kikotyogom, miben egyeztünk meg a taktikai értekezleten! Na jó, csak vicceltem, de komolyra fordítva a szót: nemsokára kiderül, hogyan miben törjük a fejünket. Addig is találgassanak csak, aztán majd meglátjuk, mi az igazság.


- A kapitány, Lars Lagerbäck az imént elmondta, nem kizárt, hogy személyi cserék is lesznek a svéd kezdőtizenegyben. Esetleg ön is áldozatául eshet az átalakításnak? A szakértők nem lepődnének meg azon, ha a kispadon találná magát az Albánia elleni teljesítménye után...

- Talán igen, talán nem. Na jó, annyit segítek, a Henrik Larsson, Zlatan Ibrahimovic csatárpárossal kezdjük a találkozót, de ennél többet nem tud kihúzni belőlem.


- Ők valóban kihagyhatatlanok a csapatból. A magyarok közül kiket emelne ki, kire fordítanak majd fokozott figyelmet a kilencven perc alatt?


- Játszik önöknél a középpályán egy aprótermetű, nagyon jól cselező játékos, most hirtelen nem is jut eszembe a neve…

- Hajnal Tamás?

- Igen, Hajnal, rá gondoltam. Vele nem szabad kesztyűs kézzel bánnunk. A csatársorukban pedig van egy robosztus center, Torghelle (Sándor – a szerk.), akitől borzasztóan nehéz elvenni a labdát. Őt árnyékként kell követnünk. Amíg a pályán volt Dánia ellen, nagyon agilisan játszott, ám az elnyűhetetlen Olof Mellberggel ő sem tudna mit kezdeni. Ha őket sikerül kikapcsolnunk a játékből, nem is lehet más az eredmény, mint hazai győzelem.