Kiköszörülik-e a csorbát a görögök?

Szerző: JJLétrehozva: 2014. október 11. 09:44
A nyári vb-negyeddöntős görög fociválogatott Finnországban feledtetné az első fordulós, románok elleni hazai betlit az Eb-selejtezők "magyar csoportjában". A mieink szempontjából nem lenne igazán üdvös a vendégsiker, de a hellének mentalitását ismerve alaposan benne van a pakliban.


A görögök zárt kapus meccsen kaptak ki az első fordulóban Románia ellen Ciprian Marica korai büntetőgólja miatt. Szinte a teljes második félidőt emberelőnyben játszották le, ám csak kapufáig jutottak, egyenlíteni nem tudtak az új kapitány, Claudio Ranieri debütálásán. Ezek után csakis a győzelem lenne elfogadható eredmény Helsinkiben.

A közelmúltban a már visszavonult Eb-győztes hőst, Jorgosz Karaguniszt bízták meg azzal, hogy segítse Ranieri munkáját. Ez jót tehet a csapatszellemnek.

Viszont jónéhány sérülttel kellett számolnia az olasz mesternek, köztük Konéval és Holebasszal is.

Figyelmeztető jel továbbá, hogy Hellász fiai az utolsó kilenc mérkőzésükből hat alkalommal nem jutottak el a rivális hálójáig. Szamaraszon és Mitroglun tehát sok múlhat, a védelem adott ahhoz, hogy megszülessen az első görög siker finn földön.

Az északiak minden csapatrészében találunk "nemzetközi szinten" is jegyzett nevet, kérdés, hogy ez mire lesz elég az idei vb-negyeddöntős ellen.

A várható kezdők:

Finnország: Maenpaa - Sorsa, Ojala, Moisander, Raitala - Sparv, Hetemaj, Ring, R. Eremenko - Pohjanpalo, Pukki.

Görögország: Karnezisz - Toroszidisz, Szokratisz, Manolasz, Sztafilidisz - Maniatisz, Tahcidisz - Szamarasz, Szamarisz, Szalpingidisz - Mitroglu.

Oddsok:

Finnország: 2,95
Döntetlen: 3,00
Görögország: 2,40

Van egy jó tipped a mai foci meccsre? Fogadj rá ITT!