Kihagyja a BL-döntőt az MU középpályása

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 11. 17:34
A címvédő Manchester United védekező középpályása, Darren Fletcher nem léphet pályára a május 27-i római Bajnokok Ligája-fináléban, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ugyanis hétfőn elutasította az angol klub fellebbezését.


Az UEFA honlapján olvasható indoklás szerint a szövetség fegyelmi bizottsága nem kapta meg az előírt 24 órán belül a Manchester beadványát. Az állásfogallásban hozzáteszik, ha mindez teljesül, abban az esetben sem lett volna alap megkérdőjelezni a játékvezető pályán hozott döntését.

A 25 éves védekező középpályás az Arsenal elleni 4-1-es győzelemmel végződő elődöntő hajrájában a tizenhatoson belül szabadított fel Cesc Fabregas elől, de közben fel is borította az Arsenal spanyol klasszisát. Roberto Rosetti szabálytalanságot látott, büntetőt ítélt és kiállította Fletchert.

A másik elődöntőben kiállított Eric Abidal és a sárga lapok miatt eltiltott Dani Alves sem szerepelhet a Barcelona csapatában a döntőn.