Kezdődik a Loki-stadion átépítése

Szerző: SHLétrehozva: 2013. január 28. 13:31
Kedd délelőtt kezdik meg a bontási/építési munkákat a Nagyerdei Stadion déli kapujánál - írja a DVSC hivatalos honlapja. A rekonstrukciónak köszönhetően nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmas arénaja lehet majd 2014-ben Debrecennek.


fotó: debrecen.hu

Január 29-én, kedd délelőtt a debreceni Kölcsey Központ konferencia termében a projektet irányító Marjay Gyula, az MNV Zrt. főigazgatója, Vígh László kormánybiztos, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Simicskó István sportért felelős államtitkár részvételével ismerteti a kivitelezési közbeszerzési pályázat eredményét, és ünnepélyes keretek között elindítja a kivitelezést.

A debreceni stadionprojekt kivitelezője a Hunép Zrt. és az Épker Service Zrt. alkotta debreceni székhelyű, „Hajrá, Debrecen!” elnevezésű konzorcium. A nyertes pályázat tartalmazta a legalacsonyabb árat – 11,445 milliárd forintot, s ebben a pályázatban szerepelt a legkörültekintőbb munkaszervezési leírás, az úgynevezett fenntarthatósági tanulmány  is. Ez utóbbi jelentősége abban áll, hogy a stadion telkét körülvevő terület Natura 2000-es környezetvédelmi minősítésű, s a projekt révén ez a park is megújul.

A nyertes konzorcium által vállalt teljesítési határidő 15 hónap, reális tehát az a célkitűzés, hogy 2014 tavaszára készen álljon a Nagyerdei Stadion.

Címkék: dvsc