Két utánpótlás-válogatott Fehérváron

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 17. 09:30
Két új játékossal bővült az FC Fehérvár kerete, hiszen a piros-kékek három éves szerződést kötöttek a montenegrói U21-es válogatott csatárral, Goran Vujoviccsal és a szerb olimpiai válogatott kapusával, Nenad Filipoviccsal. A két játékos az FK Bánát együttesétől érkezett Fehérvárra. A 26 éves horvát középső védő, Ivan Udarevic pedig egyelőre próbajátékon tartózkodik Disztl László együttesénél.


A három játékos először a felcsúti létesítményben esett át különböző vizsgálatokon, elsősorban állapot- és terhelés-élettani felmérést végeztek rajtuk, amely során a test összetételét – víz, zsír, izom – vizsgálták.

Ezután következhetett az EKG és a vizelet, vér vizsgálata, majd fizikai- és a technikai gyakorló teszten mutathatták be tudásukat a kiszemeltek.

A fent említett két játékos mindenben megfelelt, míg a legutóbb a lengyel Lódzban játszó Udarevicset egyelőre játék közben figyelik.

A védőre egyébként azért lenne égető szüksége a Fehérvárnak, mert az angol Fullham – Gera Zoltán csapata – élénken érdeklődik Horváth Gábor iránt, s a válogatott formában futballozó védőt már korábban is szerette volna több magyar csapat leigazolni.

A Fehérvár saját nevelésű labdarúgója azonban kijelentette: itthon nem kíván máshol játszani, csak Székesfehérváron. Egy külföldi szerződéssel viszont a klub és a védő is jól járna.

Hír még a fehérváriak háza tájáról, hogy több játékosnak megköszönik eddigi tevékenységét, bár a vezetők neveket egyelőre nem árultak el.