Kérdés nélkül kihagyták Van der Vaartot

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 13. 13:50
Jelzésértékű lehet, hogy mennyire veszi komolyan a Tottenham az Európa-ligát, miután az együttes kihagyta a sorozatba nevezett keretéből Rafael van der Vaartot. A játékos dühös, és nem érti a döntést.


Nem véletlenül háborodott fel a holland válogatott, hiszen a londoniak megkérdezése nélkül cselekedtek azután, hogy két hete súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett.

A középpályás a Manchester City elleni 5-1-es zakó során szenvedett ínszakadást, és a klub később nyilvánosságra hozta, hogy hat hétre vált harcképtelenné.

Ez sarkallta arra a döntésre Harry Redknappet, hogy értékes irányítóját egyedül a bajnoki mérkőzéseken szerepeltesse, így megkímélve a gyakran becsúszó sérülésektől.

A hírek szerint azonban Van der Vaart felépülése kitűnően halad, és akár van esély arra, hogy a hétvégi Liverpool elleni rangadón pályára lépjen.

A játékos egyrészt vártnál gyorsabb felépülése, másrészt pedig azért dühös, mert nem konzultáltak vele az El-keret kihirdetése előtt. Egyszerűen csak kihagyták.

„Nem tartom igazságos döntésnek, legalább megkérdezhettek volna. Nyilván most már nem tudok változtatni, csak a Liverpoollal törődöm" – közölte saját oldalán a csalódott holland.