Kéjutazás előtt a Barca és a Milan?

Szerző: SHLétrehozva: 2011. október 31. 21:38
A Barcelona és a Milan egyaránt könnyű szerrel bekasszírozhatja a három pontot a Bajnokok Ligája-csoportkörének 4. fordulójában, ami egyet jelentene azzal, hogy tavasszal is biztosan érdekeltek lesznek a sorozatban. A APOEL és a Zenit hatalmas lépést tehet efelé.


 

BAJNOKOK LIGÁJA, H-CSOPORT:
BATE BORISZOV-MILAN – kedd, 18 óra


A Milan matematikailag is bebiztosíthatja nyolcaddöntős tagságát, ehhez csupán jobb eredményt kell elérnie, mint a Viktoria Plzennek a Barcelona ellen.

A Rossoneriknél most mégis inkább az aggodalom lett úrrá, Antonio Cassano ugyanis enyhe szélütést kapott a római bajnoki után, és a pontos orvosi véleményre legalább keddig várni kell.

Idegenben mindenesetre jól szokott menni a milánóiaknak, legutóbbi tizenhárom idegenbeli BL-meccsükből mindössze kettőt buktak el.

A fehéroroszok ráadásul már nyolc gólt is kaptak a csoportkörben, többet, mint bármelyik másik együttes a sorozatban.

Odahaza ugyanakkor nem lehet panasz a BATE-ra, múlt heti győzelmével sorozatban hatodszor nyerte meg a pontvadászatot.

Keddi helyzetüket nehezíti, hogy Alexandre Pato és Clarence Seedorf felépült a vendégeknél, és ha kezdőként talán nem is, csereként harcba dobhatja őket Allegri mester.


A Milan várható kezdőcsapata: Abbiati - Abate, Nesta, Silva, Zambrotta - Aquilani, Ambrosini, Seedorf - Boateng - Ibrahimovic, Robinho.



VIKTORIA PLZEN-BARCELONA - kedd, 20:45 óra

A plzeni vitézek négy meccset játszottak a mostani BL-kiírásban, természetesen a selejtezőket is ideértve, és még egyetlen egyszer sem kaptak ki.

A Barcelona jó eséllyel megtöri a sorozatot, noha a katalánok idegenbeli mérlege meglehetősen vegyes cseh ellenféllel szemben (2-1-2).

Az utóbbi időben azonban kifejezetten jól teljesítenek a katalánok a Nou Camptól távol, előző hét európai kupameccsükből csak egyet buktak el (az Arsenal ellen).

Mi több, a Barcelona akár a legjobb 16 közé repítheti magát, azt viszont, hogy csoportelsőként menjen tovább, még le kell meccselnie a Milannal.

Pedro nem lesz bevethető Prágában, a Mallorca ellen összeszedett térdsérülése nem jön rendbe időben.

Ibrahim Afellay és Alexis Sánchez sérüléséhez talán már a blaugrana drukkerek is hozzászoktak, és bár Cesc Fabregas is hosszú ideig harcképtelen volt, immár számíthat rá az edző, Pep Guardiola.

Carles Puyol és Gérard Piqué szintén egészséges, de a kockázatok minimalizálása érdekében aligha kezdenek mindketten.
A Barcelona várható kezdőcsapata: Valdés - Alves, Piqué, Mascherano, Abidal - Xavi, Busquets, Iniesta - Messi, Cesc, Villa. 
A CSOPORT ÁLLÁSA:
1. FC Barcelona 3 2 1 0 9:2 7 7
2. AC Milan 3 2 1 0 6:2 4 7
3. Viktoria Plzen 3 0 1 2 1:5 -4 1
4. BATE Boriszov 3 0 1 2 1:8 -7 1

 


G-CSOPORT:

Az APOEL Nicosia a BL eddigi talán legnagyobb meglepetését okozza azzal, hogy vezeti csoportját, ráadásul úgy, hogy az Európa-liga-győztes Porto otthonából ponttal távozott. Ciprusi csapat ráadásul még sohasem kerekedett felül portugál együttesen a nemzetközi porondon, a Neo GSP-stadion népe történelmi mérkőzésnek lehet szemtanúja. A Sahtar szégyenszemre sereghajtó, és hogy épp Szentpéterváron kezdené meg a felzárkózást, több mint kétséges.

 

Zenit-Sahtar – kedd, 18 óra

APOEL-Porto – kedd, 20:45 óra

 

A CSOPORT ÁLLÁSA:
1. APOEL Nicosia 3 1 2 0 4:3 1 5
2. Zenit Szentpétervár 3 1 1 1 6:5 1 4
3. FC Porto 3 1 1 1 4:5 -1 4
4. Sahtar Donyeck 3 0 2 1 4:5 -1 2