Keane először bukfencezhetett a Kopnak

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 2. 10:38
A D csoportban két forduló után elég világos a képlet, a Liverpool és az Atlético Madrid továbbjutását egyelőre úgy tűnik semmi sem veszélyeztetheti. A két csapat minkét eddigi mérkőzését megnyerte, szerdán az angol együttes a PSV ellen diadalmaskodott 3–1-re, míg a spanyolok a Marseille-t verték 2–1-re.




Stoplis váltása szerencsét hozott a Liverpoolhoz nyáron igazolt ír válogatott csatárnak, Robbie Keane-nek, hiszen a PSV elleni találkozó 34. percében megszerezte első gólját új klubjában, ezzel pedig elhallgattatta kritikusait, és beváltotta gyermekkori álmát.

 

A támadó bolti eladásra készült csukájában Fernando Torres nagyszerű jobb oldali beadását továbbította remek mozdulattal Andreas Isaksson mellett a jobb alsó sarokba, törlesztve ezzel valamennyit 25 millió fontos vételárából. Tette azonban így is csak az egyik szenzációt jelentette a csütörtök reggeli újságok címlapján, hiszen Steven Gerrard második félidei csodálatos szabadrúgásgólja, a 100. találata volt a középpályásnak Liverpool-mezben.

 

„Mindig nagyszerű érzés megszerezni egy adott klubban az első gólt, hiszen a szurkolók abbahagyják a kritizálást – nyilatkozta a mérkőzés után Keane, aki gyermekkora óta Liverpool-drukkernek vallja magát. – Bosszantó dolog volt hallgatni, mert én, mint játékos nem aggódtam amiatt, hogy szerda estig nem szereztem gólt. Tudtam, előbb, utóbb úgy is betalálok. Szerencsére most már lekerül rólam a nyomás, minden erőmmel a csapatjátékra tudok koncentrálni, és remélhetőleg a további gólok is jönnek majd.”

 

„A találatom előtt egyébként kitűnő labdát kaptam Fernandótól, szépen bele tudtam tenni a lábam, és ez elég is volt, a hálóban kötött ki. Természetesen nem feledkezhetünk meg Stevenről sem, neki is szuper estéje volt. Azt amit tett ezért a klubért, középpályásként száz gólt szerezni, egyszerűen hihetetlen teljesítmény.”

 

A gólját Keane a tőle oly sokszor, mégis régen látott speciális módon, cigánykeret vetve ünnepelte.

 

„Tavaly azt mondtam, hogy ezt a gólörömöt csak kivételes alkalmakkor vetem be, s nyilvánvaló, a szerdai ilyen volt. Éveken át így ünnepeltem a góljaimat, gyermekként azonban mindig arról álmodoztam, hogy ezt egyszer Liverpool-mezben tehessem meg. A PSV ellen végre megcsinálhattam, de egy darabig most megint pihentetem majd.”

 

Amíg az ír válogatott csatár bukfencezett, a liverpooli szurkolók elragadtatva ünnepelték. Keane-t a klubhoz érkezése után azonnal a szívükbe zárták a rajongók, s a játékos tisztában is volt vele, tartozik nekik.

 

„A klubnál a kezdetektől fogva a játékostársak és az egész stáb nagyon kedves volt velem. A szurkolók nagyon drukkoltak nekem, és ez szerda este különösen jól esett. Fantasztikusak voltak, és örülök, hogy valamennyit visszafizethettem nekik a gólommal, ugyanakkor tudom, rengeteget kell még tennem a csapatért a jövőben is – zárta mondandóját a 28 éves támadó.

 

Habár a holland PSV csapata csalódást keltett, a gyorsan bekapott első gól után még a pontszerzésre sem volt esélye, Dzsudzsák Balázs pályára lépése üde színfoltot jelentett a vendégek játékában. Huub Stevens a 76. percben küldte be a magyar válogatott balszélsőt, akinek a 79. percben jobb oldalról belőtt labdáját Danny Koevermanst váltott gólra. A középpályás gólpassza talán elgondolkoztatja csapata vezetőedzőjét, s Dzsudzsák a jövőben több szerephez juthat az eindhoveni gárdában.

 

 

A másik találkozón 11 év után lépett ismét a legrangosabb európai kupasorozatban a Vicente Calderón stadion füvére az Atlético Madrid, s szurkolóinak nem kellett csalódniuk, hiszen a gárda 2–1-s győzelmet aratott az Olympique Marseille felett, így két mérkőzés után százszázalékos teljesítménnyel, jobb gólkülönbségével vezeti a D csoportot.

 

A PSV elleni első csoporttalálkozón duplázó Sergio Agüero a francia együttes ellen már a 4. percben betalált, s az argentin csatár szerint ez megadta a találkozó alaphangulatát.

 

„Nagyon boldog vagyok, hogy ismét gólt szereztem, a Marseille gyors egyenlítése ellenére ettől a találattól csapatom megnyugodott – nyilatkozta a támadó. – Szép győzelmet arattunk, és nagyon fontos három pontot zsebeltünk be. Örömteli, hogy a gárda valóban remek futballal rukkol elő, s ez magával hozza a diadalokat. Az elején járunk azonban még a sorozatnak, úgyhogy lépésről lépésre kell tovább haladnunk, nyugodnak kell maradnunk, és reménykedni, hogy minden a terveink szerint alakul majd a jövőben is.”

 

D CSOPORT, 2. FORDULÓ, EMLÉKEZTETŐ:
LIVERPOOL (angol) – PSV EINDHOVEN (holland) 3-1 (2-0)
Liverpool, Anfield Road, 45 000 néző. Vezette: Felix Brych (Volker Wezel, Marc Borsch) - mindhárman németek
LIVERPOOL: Reina – Arbeloa, Skrtel, Carragher, Aurélio – Kuyt, Alonso, Reira (Benajun, 68.), Gerrard (Babel, 82.) – Keane (Lucas, 76.), Torres. Vezetőedző: Rafael Benítez
PSV: Isaksson – Kromkamp, Marcellis, Bréchet (Pieters, 47.), Salcido – Culina, Wuytens (Koevermans, 60.), Simons, Mendez (Dzsudzsák, 75.) – Bakkal, Amrabat. Vezetőedző: Huub Stevens
Gólszerző: Kuyt (5.), Keane (34.), Gerrard (76.) ill. Koevermans (79.)
Sárga lap: Marcellis (75.)
ATLETICO MADRID (spanyol) – MARSEILLE (francia) 2-1 (2-1)
Madrid, Vicente Calderón Stadion, 50 000 néző. Vezette: Tom Henning Övrebö (Geir Age Holen, Dag-Roger Ebben) - mindhárman norvégok
ATLÉTICO: Franco – Perea, Ujfalusi, Heitinga, Pernía – Rodriguez, Garcia, Assuncao, de las Cuevas (García, 82.) – Pongelle, Agüero. Vezetőedző: Jávier Aguirre
MARSEILLE: Mandanda – Laurent, Hilton, Erbate (Ronald, 46.), Taye – Karim, Benoit, Lorik, Arfa (Zenden, 51.) – Mamadou, Mathieu (Koné, 76.). Vezetőedző: Erik Gerets
Gólszerző: Agüero (4.), Garcia (23.) ill. Mamadou (17.)
Sárga lap: Pernía (44.) ill. Arfa (13.), Benoit (60.) Taye (22.)