Juventus: Marchisio egy hónapra kidőlt

Szerző: SHLétrehozva: 2013. augusztus 20. 12:56
A Juventus 4-0-ra lesöpörte a Laziót az Olasz Szuperkupában, de egy komoly veszteséget is elkönyvelhetett. Claudio Marchisiót, a bajnokcsapat középpályájának egyik oszlopát a meccs huszadik percében le kellett hozni a pályáról sérülés miatt, és az első orvosi diagnózis szerint legalább egy hónapig nem is számíthat rá Antonio Conte.


 

A tavalyi szezonban a Juventus középpályáját az Andrea Pirlo - Arturo Vidal - Claudio Marchisio hármas tette elképesztően stabillá, Antonio Conte vezetőedző helyzetét pedig még kényelmesebbé tette, hogy mögöttük már ott toporgott a Manchester Unitedtől szerzett fiatal Paul Pogba, akiről az olasz mester maga is azt nyilatkozta, hogy túl jó cserének.

A hétvégi, Lazio elleni Olasz Szuperkupa-meccs huszadik percében aztán sérülés miatt le kellett hozni a 27 éves Marchisiót, helyére pedig a húszéves francia állt, aki két perccel később fantasztikus gólt szerzett fordulásból. A meccs sima 4-0 lett, viszont vezéráldozattal járt.

"Claudio Marchisio ma MRI-vizsgálaton ment keresztül a torinói Fornaca Klinikán - áll a Juve hivatalos internetes oldalán. - A készülék kimutatta, hogy a játékos jobb térdében kisebb ínszakadás történt, így várhatóan 30-35 napig pihennie kell."

Ez egyben azt is jelentheti, hogy Pogba lehetőséget kap arra, hogy stabil helyet harcoljon ki a kezdőcsapatban Pirlo és Vidal mellett, a 39-szeres olasz válogatott Marchisiónak pedig várgatóan nehéz dolga lesz az első csapatba való visszakerüléssel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Juve öt perc alatt nyert szuperkupát
A bajnok Juventus simán nyerte az Olasz Szuperkupát, miután 4-0-ra legyőzte a Lazio csapatát, gyakorlatilag annak otthonában, a római Olimpiai Stadionban. Bár Paul Pogba kezdte a gólgyártást, a torinói csapat a második félidőben...
Tovább a teljes cikkhez »