Juhász: Szabics kellemetlen ellenfél!

Szerző: SHLétrehozva: 2011. október 21. 13:26
Az Anderlecht grazi csatanyerése nem csak azért érdemel külön cikket, mert a belga csapat a mérlegét háromból háromra alakítva a továbbjutás küszöbére lépett az Európa-liga L csoportjában, sokkal inkább azért, mert csütörtökön este, a UPC-Arena gyepén a magyar labdarúgó-válogatott két meghatározó játékosa, Szabics Imre és Juhász Roland feszült egymásnak - utóbbi készségesen nyilatkozott a SportHíradónak.



"Nagyon szeretek olyan csapat ellen futballozni, amelyben magyar játékos is van. Volt ebben már részem többször is, viszont most először fordult elő az, hogy a posztomból kifolyólag valóban szembekerültem egy honfitársammal. Az első félidőben volt egy komolyabb párharcom, ütközésem Imrével, aki a szünet után aztán kikerült a bal szélre, és utána már kevesebbet találkoztunk" - mondta Juhász Roland, a Grazban 2-0-ás győzelmet aratott Anderlecht középső védője, aki pályafutása során először játszott Szabics Imre ellen.

Számára feltétlenül érdekes lehetett, hogy edzője a meccs előtt éppen a magyar csatárra hívta fel a figyelmet a Sturmból. "Kellemetlen ellenfél. Végig ott van a leshatáron, és bármikor képes egy-egy váratlan húzásra, amellyel meccseket is eldönthet. Nem véletlenül emelte ki Ariël Jacobs is, hogy nagyon kell rá figyelni - még akkor is, ha el-eltűnik néhány percre -, kiváltképp, hogy nem csak a befejezésekben, hanem az előkészítésekben is jeleskedik. Jó játékos!" - jegyezte meg Juhász Roland, aki a parti előtt és után is tudott beszélni Szabiccsal, aki sportszerűen elismerte: megérdemelten győzöt a belga csapat.

"Amíg Moszkvában szerencse is kellett a sikerhez, addig Grazban teljesen rászolgáltunk a három pontra. Az első félidőben is jobbak voltunk a Graznal, amely meglepő módon visszaállt, a szünetig azonban nem sikerült betalálni. A második félidő derekán szerencsére megszereztük a vezetést, majd a második gól mindent eldöntött, főleg úgy, hogy akkor már tíz emberre fogyatkozott az osztrák csapat. A lefújást követően Imre is elismerte, hogy megérdemelten győztünk. Egyébként – és ezt elfogultság nélkül mondom -, a Grazból egyedül ő emelkedett ki" - tette hozzá Juhász, aki a sorban harmadik Európa-liga-győzelem után sem jelenti ki, hogy csapata továbbjutott. Ezzel kapcsolatban elmondta, egy pont még hiányzik az üdvösséghez, és reméli, ezt minél hamarabb megszerzi majd az Anderlecht.

A brüsszelieknek amúgy nem csak Európában megy jól, hanem a belga bajnokságban is, a legutóbbi öt mérkőzésüket megnyerték, ráadásul olyan csapatok ellen, amelyek a bajnoki cím szempontjából riválisok lehetnek. A hétvégi ellenfél a bennmaradásra hajtó Westerlo lesz. "Az ilyen kötelezőnek mondott győzelmekkel eddig hadilábon álltunk, a csapat azonban most nagyszerű formában van, jól kezeljük a sikereket is, így nagyon bízom abban, hogy meglesz a három pont. Számunkra ugyanis a döntetlen már csalódás lenne, lévén nagy céljaink vannak a szezonban" - nyilatkozta a belga listavezető magyar légiósa.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szabicsék is behódoltak az Anderlechtnek
Három meccs után makulátlan a mérlege Juhász Roland Anderlechtjének az Európa-ligában, miután megnyerte a magyar rangadót is Grazban, Szabics Imre csapata ellen, az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában. Élre állt...
Tovább a teljes cikkhez »