Juhász a hollandoknak drukkol az Eb-n

Szerző: Czövek OszkárLétrehozva: 2012. június 6. 11:33
Juhász Roland majd’ húsz éve Hollandiáért szorít a nagy tornákon, és szokásán a pénteken kezdődő Európa-bajnokságon sem változtat. Az Anderlecht sérülések kínozta hátvédje szerint az olaszokat nem szabad lebecsülni, az angolokat viszont negyeddöntőre sem méltatja.


 

Juhász Roland épp az orvosra várt, mikor szerda délelőtt felvette mobilját a kedvünkért. Az ujját, majd a vádliját is megvizsgálják a nap folyamán, előtte viszont Eb-esélyeket latolgatott a SportHirado.hu-nak.

Az első és legfontosabb kérdés természetesen azt firtatta, vajon melyik csapat végső győzelmét hozza a lengyel-ukrán kontinensviadal. A magyar válogatott csapatkapitány-helyettese négy favoritot tart számon.

„A spanyolok, a németek és a hollandok, de még a franciák sikerén sem lennék meglepődve. Franciaországról kevesebbet beszélnek, úgy látom, kissé mintha alulértékelnék, pedig bivalyerős kerettel vág neki a tornának.”

A hátvéd tehát önként felfedte, melyik együttesre tekint sötét lóként, az azonban nem jelenti azt, hogy a Kékeknek drukkol.

„A ’94-es világbajnokság óta a hollandoknak szurkolok, és az azóta eltelt majd’ két évtized alatt nem pártoltam el tőlük. Látványos focit játszanak, és a kedvezőtlen sorsolás ellenére sokáig juthatnak – reményeim szerint egészen a kijevi döntőig.”

A július 1-ji finálé odébb van, néhány csapat pedig még jóval azt megelőzően búcsút int a seregszemlének. Az angolok esetében ezt a forgatókönyvet valószínűsíti a bekk.

„Anglia nem hiszen, hogy olyan kimagasló eredményt érne el, a hosszú idénytől az edzőmizérián át a sérülésekig rengeteg minden azt mondatja velem, a csoportkörben elvérzik. A már említett franciák mellett a svédek játszhatnak negyeddöntőt, masszív egy csapat – mint azt sajnos a saját bőrünkön is többször megtapasztalhattuk…”

Ez automatikusan azt eredményezi, a társházigazda ukránok a legjobb nyolcba sem kerülnek Juhász varázsgömbje szerint, a másik rendezővel, Lengyelországgal viszont az egyenes kieséses szakaszban is találkozhatunk, ha bejön a jóslata.

Az olaszok szereplése hatalmas talány, mert bár a nagy tornákon rendre megrázza magát (néhány kivételtől szemérmesen eltekintve), a közelmúlt eseményei nem kecsegtetnek sok jóval. Válogatottunk védelmének oszlopa azért nem sajnálja őket.

„Mindenki temeti Olaszországot, de én nem látom ennyire sötéten a helyzetet. Nem állítom, hogy a négy közé kerül, azt ugyanakkor túlzónak érzem, hogy már a csoportszakaszban bukdácsolni fog. A spanyolok mellett továbbléphet, ám a szerencsét is segítségül kell hívnia, hogy messzebb jusson.”

A jövő még homályos
Juhász Roland arról egyelőre nem akar beszélni, az ősszel melyik klubban folytatja, több okból kifolyólag. Egyrészt a válogatott és a sérülései most minden másról elterelték a figyelmét, másrészt az Anderlecht még senkivel sem egyezett meg, ő pedig csak utána kerülne képbe. Azt már korábban elárulta, valamelyik topligában, lehetőleg Németországban futballozna, és a Mönchengladbach állítólag komolyan érdeklődik iránta. A török Besiktas és az ukrán Dnipro szintén ugrásra kész, utóbbi a hírek szerint ki is fizetné az Anderlecht által kért mintegy hárommillió eurót.