Játékvezetőink csatlakoztak Európához

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 17. 20:45
Sikeres éve volt a magyar játékvezetésnek a 2008-as, hiszen mindhárom FIFA-rendezvényt valamelyik honfitársunk dirigálta: az olimpiai döntőt Kassai Viktor, a strandlabdarúgó-vb döntőjét Mészáros István, a futsal vb fináléját pedig Török Károly vezette. Vágner László, a magyar Játékvezetői Bizottság elnöke elégedett, hiszen egyetlen játékvezetőt sem kellett külföldön pihentetnie a FIFA-nak és az UEFA-nak.


- Válasszuk szét a nemzetközi és a hazai megbízatásokat – kezdte értékelését a Játékvezetői Bizottság elnöke, Vágner László a SportHirado.hu megkeresésére. – Kezdjük a határainkon túli mérkőzésekkel. 74 alkalommal szállt fel Ferihegyről a gép játékvezetőinkkel, és ez nem csak ennyi mérkőzést jelent, hiszen volt, ahova több meccs miatt utaztak ki. Külön öröm számunkra, hogy mindhárom idei FIFA-rendezvényt (olimpiai döntő, futsal vb-döntő, strandlabdarúgó-vb-döntő) magyar játékvezető vezette. Ez azt is mutatja, hogy nem csak nagypályán, hanem minden szinten a legjobbak között vagyunk.

- Ez valóban nagy szó, de leginkább a nagypályán elért teljesítmények vannak a figyelem középpontjában…

- Itt is sikerült komolyan előrelépnünk, köszönhető ez Kassai Viktornak és csapatának. Ő vezette az olimpiai döntőt és a Bajnokok Ligájában is rendre szerepet kap. Ráadásul még mindig versenyben van a 2010-es világbajnokságért, bekerült Európa legjobb 14 játékvezetője közé.

- Kassai sikereiről már ejtettünk szót, a többi FIFA-bírónk teljesítményét hogyan értékelték külföldön?

- Itt van előttem a számítógépes nyilvántartás, amely minden ellenőri jelentést tartalmaz. Külföldön egyetlen játékvezetőnk sem volt pihentetve, vagyis nem követett el mérkőzést jelentősen befolyásoló hibát. Büszkén mondhatom, a magyar játékvezetés újra csatlakozott Európához és a világhoz. Külföldön példaértékűnek tartják a Magyarországon folyó képzést, külön dicséretet kaptunk az UEFA-tól, és három európai országnak is mi segítjük a fejlődését. Sportdiplomáciában is előrébb léptünk, rajtam kívül Ring János és Piller Sándor is rendre ellenőri megbízatásokat kap külföldön.

- Az nem jelentett problémát, hogy az őszi szezonban egy nemzetközi minősítésű játékvezetővel kevesebb volt? Sápi Csabáról van szó, aki az NB I-es keretből is kikerült.

- Ő már amúgy sem kapott volna komoly mérkőzést, így ez semmit nem befolyásolt.

- Térjünk át Magyarországra, az itthoni teljesítményeket hogy értékeli?

- Az elmúlt időszakban 13 játékvezető került fel az NB I-be, akik nagyrészt megállták a helyüket, semmivel sem nyújtanak rosszabb teljesítményt, mint a rutinosabb kollégák. Sőt, ketten azóta a FIFA-kerettagságig is eljutottak, gondolok itt Szabó Sándorra, valamint a nemzetközi kerethez 2009 januárjában csatlakozó Bognár Tamásra. De visszatérve a kérdésre, hibák vannak, ezeket kiértékeljük, de nem érzem úgy, hogy gond lenne a játékvezetés színvonalával. Azt még hozzátenném, hogy a morális rend nagyon magas.

- Várhatóak-e változások az első és másodosztályú keretekben?

- Pénteken lesz elnökségi ülés, akkor lesznek nyilvánosak a keretek, de azt előrebocsátom, hogy nem sok változás lesz.

- Több országban, így Hollandiában, Svédországban és Belgiumban eltörölték azt a rendelkezést, amely korhatárhoz szabja a játékvezetők működését az élvonalban. Nálunk, sok más bajnoksághoz hasonlóan, 45 év a korhatár. Ennek megváltoztatása nincs tervbe véve?

- Európa legfiatalabb élvonalbeli játékvezetői keretével rendelkezünk, mindössze Bede Ferenc és Arany Tamás van negyven éven felül, de még előbbinek is van másfél éve a korhatár betöltéséig. Úgyhogy ez a kérdés egyelőre még nem aktuális…