Izgalmas ősz jön, irány a foci vb!

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 2. 10:10
Fülig érő szájjal, bár kissé fáradtan állt rendelkezésünkre Juhász Roland, a magyar labdarúgó-válogatott és a belga Anderlecht védője. A játékos harmadik gólunkat szerezte, amelyet – elmondása szerint – már előre megérzett. A futballista elégedett saját és csapata teljesítményével, s már alig várja az őszi selejtezőket.


 

- Legutóbb a múlt nyáron beszélgettünk, akkor ígért nekem valamit. Emlékszik?

- Mondtam én már annyi mindent. Mire is gondol pontosan?

- Hát arra, hogy megígérte, a magyar labdarúgó-válogatott ebben a borzasztóan nehéz csoportban egy esztendő elteltével is versenyben lesz a világbajnokságra való kijutásért.

- Persze, emlékszem már. Akkor jósnak is elmehetnék. Félretéve a viccet, nagyon boldog vagyok én is és a srácok is, hogy amit mondtam, tartja magát. Az, hogy például ebből a kötelezőnek mondott hat pontból hatot szereztünk, egy új mentalitást sejtet. Korábban éppen ezekkel a kötelezően bekalkulált sikerekkel volt baja a válogatottnak. Ezúttal szerencsére hoztuk, amit hozni kellett.

- Az albánok elleni összecsapást két sárga lapja miatt kihagyta. Bizonyára már alig várta, hogy ismét magára ölthesse azt a csodás meggypiros mezt…

- Elcsépelt vagy nem, de egy futballistának ez a csúcs. Elmondhatatlanul jó érzés egy jó csapatban sikeresnek lenni. Azt azért el kell mondanom, hogy furcsa fáradtság volt ma rajtam. Nem is értem, miért, hiszen a héten végig frissnek éreztem magam. Mindegy, lényeg, hogy nyertünk.

- Kellett ehhez egy Juhász-gól is. Védő létére lassan csatárokat megszégyenítő módon ontja a gólokat. A válogatottban és egyesületében is. Gondolta volna, hogy Málta ellen szintén betalál?

- Erre soha nem lehet készülni, de elárulok egy titkot. A mérkőzés előtt otthon készülődtem, amikor valami azt súgta, be fogok találni az ellenfél kapujába. Lehet, hogy furcsán hangzik, de így volt. Érdekes, hogy a megérzésem, a sugallat a valóságban is testet öltött.

- Mi lesz veled, Magyarország? Nyomasztó, avagy motiváló tényező az egyre nagyobb mérce?

- Húú, az ősz meglehetősen izgalmasnak ígérkezik. Bátran kijelenthetem, hogy a csapatot feldobják az elvárások, ez a garnitúra szereti a kihívásokat. Minden megeshet.

- Egyébként sem apró, de minden bizonnyal még jobban kihúzhatja majd magát az Anderlecht öltözőjében…

- Nem is hinné, de a válogatottakat, a játékosok szereplését megkülönböztetett figyelem kíséri. Nincs ez máshogy az Anderlechtnél sem. Ilyenkor mindig megveregetik a sikeres meccseken szereplők hátát. Meg aztán megy a zrika, ha valaki nem úgy játszott, vagy a csapata kikapott. Most nyugodt lehetek, azon kell gondolkodnom, hogy mit mondok a Boszniában vereséget szenvedett belga csapattársaimnak…

 

DZSUDZSÁK SZERINT A JAVA CSAK MOST KÖVETKEZIK
A baloldalon kisördögként száguldozott fel s alá, többször került helyzetbe, gólt azonban szerdán nem szerzett. A máltaiak elleni győzelemhez azonban ő is kellett. Dzsudzsák Balázs fejet hajtott a szurkolók előtt, emellett elégedett a válogatott eddigi teljesítményével. Az elbizakodottságot viszont óriási hibának tartaná.
„Ennyi ember előtt felemelő érzés játszani. Szeretném még egyszer megköszönni mindenkinek, hogy kijött és buzdított minket. Csodálatos volt. Eddig minden oké, de a java még hátra van. A csapaton belül elbizakodottságról szó sincs, hiszen messze még a vége.”