Interesek kérése: Maradj Leonardo

Szerző: shLétrehozva: 2011. április 8. 11:05
Ennél szebb „hűségnyilatkozatot” nem kaphat egy vezetőedző a játékosaitól: az Internazionale kulcsemberei ugyanis kiálltak Leonrado mellett, akinek a helyzete nem a legstabilabb az elmúlt hét kudarcai után. Javier Zanetti csapatkapitány és honfitársa, Esteban Cambiasso is azt szeretné, ha a brazil szakember maradna a BL-címvédő szakmai irányítója, pedig az elmúlt órákban több sztártrénert is hírbe hoztak az együttessel.


 

Az olasz közvélemény az Inter szurkolótábora is döbbenten vette tudomásul a gárda legutóbbi két találkozójának eredményét: az AC Milan elleni 0-3 és a Schalke 04-től elszenvedett 5-2-es vereség már-már pánikhangulatot idézett elő. Nem igazán meglepő, hogy Leonardo a Bajnokok Ligája negyeddöntője után felajánlotta lemondását, ezt azonban nem fogadta el Massimo Moratti elnök.

A szerdai összecsapás után az itáliai média arról írt, hogy a klubvezető már tárgyalt Pep Guardiolával (FC Barcelona), de felmerült a Real Madridot gardírozó Jose Mourinho neve is.

„Leonra továbbra is hisz bennünk, mi pedig abban vagyunk biztosak, hogy ő a megfelelő ember erre a posztra. Minden tekintetben különleges személyiség, ő az igazi!” – szögezte le Zanetti.

A rutinos védő kijelentése is azt tanúsítja, bizonyos helyzetekben nem lehet szó az argentinok és a brazilok közötti ősi ellentétekről!

„Több mint tíz éve ismerem, kiváló fickó. Alapvetően megváltozott az Inter, mióta átvette az irányítást, pozitívan hatott a játékunkra. Őszintén hiszem, ragaszkodnunk kell a személyéhez. Mindenki remekül érzi magát a csapatban, mióta ő az edzőnk” – tette hozzá a klasszis.

A 41 éves Leonardo decemberben váltotta Rafa Bentízet, aki szinte teljesen „szétverte” Mourinho örökségét. A spanyol szakember irányítása alatt a tavaly triplázó együttes csak szenvedett, játéka kilátástalannak tűnt. Az új trénerrel már jobban mennek a dolgok, bár a legutóbbi két találkozó ezt nem támasztja alá…

„Mindenkit emlékeztetek arra, az Inter az egyedüli olasz csapat, amely még három trófeáért küzd. A keret összes tagja, a klubvezetés és a szurkolótábor is Leonardo pártján áll. A lehető leggyorsabban szeretnénk kimászni a gödörből, biztos vagyok abban, nagy sikereket érhetünk még el a mostani edzővel is” – szögezte le Esteban Cambiasso.