Inter, Spurs: spuri a legjobb 16-ba!

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 24. 22:40
Az Internazionale és a Tottenham, valamint a Schalke 04 és a Lyon is biztosította helyét a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között. Rafael Benítez átmenetileg alighanem megmenekült, de az Inter játéka aggodalommal töltheti el a spanyol mestert. A Benficát alaposan megruházták Tel-Avivban.


 

Rafael Beníteznek egy vereség a menesztéséhez vezethetett volna, de az Internazionale nyert, és ezzel – átmenetileg – megmentette a vezetőedző állását.

A milánóiak ugyanakkor közel sem nyújtottak meggyőző produkciót, és csupán egy némileg szerencsés Esteban Cambiasso-találattal kényszerítették térdre a Twentét.

A Nerazzurrik ezzel továbbléptek, akárcsak a Tottenham, amely egy laza hármast hintett a Werder Bremennek.

A Sarkantyúsoknak még az is belefért, hogy a csúcsformában futballozó Gareth Bale büntetőt hibázott a második játékrész elején – vagy inkább Tim Wiese érezte meg kiválóan, merre kell vetődnie.

A B-csoportban a Lyon lényegében már a játéknap előtt továbbjutott, és szerda este az is bebizonyosodott, hogy a Schalkét viszi magával a nyolcaddöntőbe.

A gelsenkircheniek magabiztos győzelme mellett az is kellett ehhez, hogy a Benfica szégyenteljes 3-0-s vereségbe szaladt bele Tel-Avivban a Hapoel ellen.


A-CSOPORT
Milánó, San Siro, vezette: Stéphane Lannoy (francia).
INTERNAZIONALE: Castellazi - Córdoba, Lúcio, Materazzi, Zanetti - Sztankovics, Cambiasso - Biabiany (Santon, 80.), Sneijder (Nwankwo, 87.), Pandev (Biraghi, 90+2.) - Eto'o. Vezetőedző: Rafael Benítez.
Cserék: Orlandoni - kapus, T. Motta, Biraghi, Santon, Nwankwo, Cristeig, Natalino.
TWENTE: Mihajlov - Rosales, Wisgerhof, Douglas, Leugers (Buysse, 80.) - Brama, De Jong, Janssen - Ruiz, Janko (Landzaat, 70.), Chadli. Vezetőedző: Michel Preud'homme.
Cserék: Boschker - kapus, Landzaat, Parker, Buysse, Vujicevic, Schimpelsberger, John.
Gólszerző: Cambiasso (55.)
Sárga lap: Córdoba (75.), Lúcio (90+4.), ill. Leugers (73.)

90+4.: Lúcio-sárga.
75.: Landzaat helyezett lövése találta el a felsőlécet.
75.: Córdoba-sárga.
73.: Leugers-sárga.
62.: Zanetti hatalmas szólója után Mihajlovnak kellett résen lennie.
55.: CSAK BEGYÖTÖRTE AZ INTER, 1-0!!!
Egy lepattanó után Cambiasso lőtt a jobb sarokba 11 méterről.

51.: Sneijder után Pandev is lövésre szánta el magát, de a kivitelezés ugyanolyan gyatra volt.
45.: Fogalmazzunk lényegre törően: az Inter csak szenved, és képtelen megtalálni a rést a hollandok pajzsán. A Twente pedig nem siet sehova. 
17.: Sneijder 18 méterről, szabadrúgásból a felsőkapufát trafálta telibe.
2.: Biabiany jobb oldali beadása után Sneijder térdelte mellé a labdát 3 méterről.
--------------------------------------------------------------------
London, White Hart Lane, vezette: Olegário Benquerenca.
TOTTENHAM: Gomes - Hutton, Gallas, Kaboul, Assou-Ekotto - Lennon, Jenas (Palacios, 20.), Modric, Bale (Kranjcar, 81.) - Pavljucsenko (Defoe, 58.), Crouch. Menedzser: Harry Redknapp.
Cserék: Cudicini - kapus, Keane, Palacios, Defoe, Bassong, Kranjcar, Corluka.
WERDER BREMEN: Wiese - Fritz, Mertesacker, Prödl, Schmidt - Jensen (Pasanen, 86.), Bargfrede - Kroos (Onnur Ayik, 54.), Hunt (Thy, 80.), Marin - Wagner. Vezetőedző: Thomas Schaaf.
Cserék: Mielitz - kapus, Pasanen, Husejinovic, Andersen, Thy, Testroet, Onnur Ayik.
Gólszerző: Kaboul (6.), Modric (45+1.), Crouch (79.)
Sárga lap: Fritz (41.), Prödl (50.), Wagner (53.), Kroos (53.)
79.: CROUCH ELDÖNTÖTTE, 3-0!!!
Lennon jobb oldali beadása után Crouch 7 méterről a bal alsóba lőtt.

54.: Bale a bal sarokra rúgta a büntetőt, de Wiese érezte az irányt, és kiütötte a labdát.
53.: Wagner-sárga.
53.: Kroos buktatta Modricot, sárga lap és büntető.
50.: Prödl-sárga.
45+1.: KETTŐVEL MEGY A SPURS, 2-0!!!
Egy pattanás után Modric lőtt a német kapuba. A Tottenham meg sem izzad a Bundesliga-bronzérmes ellen. 


41.: Fritz szabálytalankodott Bale-lel szemben, sárga lap.
6.: A JÁTÉKNAP ELSŐ GÓLJÁT A SPURS SZEREZTE, 1-0!!!
Lennon jobb oldali beadása után Kaboul lőtt a kapu közepébe 7 méterről.

A CSOPORT ÁLLÁSA:
1. Tottenham Hotspur 5 3 1 1 15 8 7 10
2. Internazionale 5 3 1 1 12 8 4 10
3. Twente 5 1 2 2 6 8 −2 5
4. Werder Bremen 5 0 2 3 3 12 −9 2

 

B-CSOPORT
Gelsenkirchen, Arena AufSchalke, vezette: Nicola Rizzoli (olasz).
SCHALKE 04: Neuer - Uchida, Höwedes, Metzelder, Schmitz - Farfán (Edu, 65.), Kluge, Jones (Matip, 70.), Jurado (Deac, 85.) - Huntelaar, Raúl. Vezetőedző: Felix Magath.
Cserék: Schober - kapus, Edu, Rakitic, Gavranovic, Jendrisek, Deac, Matip.
OLYMPIQUE LYON: Lloris - Réveillere, Diakhaté, Lovren, Cissokho (Gomis, 46.) - Gourcuff (Pjanic, 60.), Toulalan, Källström - Bastos, Lisandro (Pied, 74.), Briand. Vezetőedző: Claude Puel.
Cserék: Vercoutre - kapus, Gassama, Pjanic, Makoun, Gomis, Gonalons, Pied.
Gólszerző: Farfán (14.), Huntelaar (20., 89.)
Sárga lap: Farfán (31.), Jones (65.), ill. Toulalan (80.), Bastos (88.)

89.: 3-0!!!
Huntelaar lövése Réveillere megpattanva a kapuban kötött ki.

88.: Bastos-sárga.
80.: Toulalan-sárga.
65.: Jones lerántotta Pjanicot, sárga lap.
31.: Farfán játszotta el, hogy Lloris elhúzta a lábát, sárga lap.
20.: LESIMÁZZA A SCHALKE, 2-0!!!
Kluge bal oldali keresztpassza után Huntelaar lőtt a hosszú alsóba jobbról, 14 méterről.

14.: ELŐNY A HAZAIAKNÁL, 1-0!!!
Raúlt még szerelni tudták a vendégek, ám a labda Farfán elé pattant, aki 12 méterről a jobb alsóba gurított.
--------------------------------------------------------------------
Tel-Aviv, Bloomfield-stadion, vezette: Alain Hamer (luxemburgi).
HAPOEL TEL-AVIV: Enyeama - Bondarv, Douglas, Franszman, Ben-Dajan - Vermut, Abutbul (Badír, 78.), Jadin, Zahavi - Sehter (Sivon, 58.) - Tamuz (Szahar, 66.). Vezetőedző: Eli Gutman.
Cserék: Ben-Sanan - kapus, Sivon, Badír, Szahar, Mare, Kende, Sis.
BENFICA: Roberto - M. Pereira, Luisao, D. Luiz, F. Coentrao - Salvio (C. Martins, 65.), J. García (Jara, 79.), Gaitán - Aimar - Saviola (Ó. Cardozo, 46.), Kardec. Vezetőedző: Jorge Jesús.
Cserék: J. César - kapus, R. Amorim, Ó. Cardozo, Jara, C. Martins, C. Peixoto, Sidnei.
Gólszerző: Zahavi (24., 90+3.), Douglas (75.)
Sárga lap: Ben-Dajan (33.), Jadin (41.), Franszman (52.), ill. Saviola (28.)
90+3.: CSODÁLATOS A HAPOEL, 3-0!!!
Zahavi 11 méterről, jobbról kilőtte a hosszú sarkot.
75.: NAGY BAJBAN A BENFICA, 2-0!!!
Egy kapu előtti kavarodás után Douglas lőtt a kapuba 3 méterről. A kiesés szélén a Benfica.
52.: Franszman szabálytalankodott saját 16-osa előterében, sárga lap.
41.: Jadin szabálytalankodott Aimarral sárga lapot érően.
33.: Ben-Dajan is sárga lapot kapott.
28.: Saviola-sárga.
24.: IZRAELI VEZETÉS, 1-0!!!
Abutbul a félpálya közeléből végzett el szabadrúgást, amelyet Zahavi  10 méterre a kaputól megcsúsztatott, és David Luiz fején irányt változtatva a jobb felsőben kötött ki. 
A CSOPORT ÁLLÁSA:
1. Schalke 04 5 3 1 1 8 2 6 10
2. Lyon 5 3 0 2 9 8 1 9
3. Benfica 5 2 0 3 6 10 −4 6
4. Hapoel Tel-Aviv 5 1 1 3 5 8 −3 4

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Benítez feje és Damoklész kardja
Rafael Benítez gyomorgörcsök közepette hánykódik: ha csapata az Inter a Twente ellen is hibázik, az könnyűszerrel a menesztéséhez vezethet. A spanyol tréner hallani sem akar ilyesmiről, és töretlen egységet emleget. Szerdán este...
Tovább a teljes cikkhez »