Iniesta hosszabbított

Szerző: SHLétrehozva: 2013. december 19. 14:07
A Barcelona hivatalosan is bejelentette, hogy 2018-ig szerződést hosszabbított egyik legnagyobb sztárjával, Andrés Iniestával.


 

A katalán középpályást 2015-ig kötötte szerződés nevelőegyesületéhez, ám az új megállapodás értelmében további három évig marad.

„Mindannyian nagyon boldogok vagyunk, hogy hosszabbított. Azt hiszem, valamennyi culénak hatalmas karácsonyi ajándék ez” – nyilatkozta a Barcelona elnöke, Sandro Rosell.

A 29 éves játékos a Barcelonában nevelkedett, az első csapatban 2002-ben mutatkozott be.
Eddig 479 tétmeccsen lépett pályára gránátvörös-kékben, az együttessel összesen huszonegy trófeát hódított el.

Legfontosabb gólját 2009-ben szerezte szeretett klubja mezében, az ő találatával jutott be a Barca Bajnokok Ligája döntőjébe idegenben a Chelsea ellen.

A középpályás a válogatottban is rúgott egy hihetetlenül fontos gólt: a 2010-es világbajnoki döntőn egyedüliként talált a hálóba Hollandia ellen.

Iniesta nem az egyetlen kulcsjátékos, aki a közelmúltban 2018-ig írt alá a klubbal: Sergio Busquets, Lionel Messi, Cristian Tello és a nyáron érkezett Neymar is hasonlóképp tett.