Iniesta: a Barcelona nem elég hatékony

Szerző: SHLétrehozva: 2013. december 2. 10:10
Vasárnap este az Athletic Bilbao otthonában elszenvedte első idei bajnoki vereségét a címvédő Barcelona, mely mostanában a sérültek miatt egyébként is ezer sebből vérzik, és Lionel Messi hiányával egyelőre nehezen birkóznak meg a csapattársak. Így látja ezt Andrés Iniesta is, aki szerint nem elég hatékony a katalán csapat.


 

A Barcelona ugyan a Premira División élén maradt, de vasárnapi vereségével már csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg az Atlético Madridot (ráadásul mindössze két gól az előnye), és a nagy rivális Real Madrid is három pontra feljött mögé, a harmadik helyre.

A katalán együttes most mintha megroppant volna, hosszú évek óta először kell hónapokig nélkülöznie legnagyobb sztárját, a négyszeres aranylabdás Lionel Messit, az Athletic Bilbao otthonában elszenvedett 1-0-s vereség pedig azt is jelzi, hogy idén kiegyenlítettebb és izgalmasabb spanyol bajnokságra számíthatunk.

"A vereségnek mindig megvan az oka, de nem hiszem, hogy az Athletic Bilbao elleni meccset össze lehetne hasaonlítani az Ajax ellenivel - montda a csapat meghatározó középpályása, Andrés Iniesta, visszautalva a hollandok ellen elszenvedett múlt heti, idegenbeli vereségre a Bajnokok Ligájában. - Most voltak kifejezetten jó szakaszaink a meccsen, de nem voltunk elég hatékonyak.

"A meccset végig ellenőrzésünk alatt tartottuk, de a bekapott gól nagyon rosszkor jött, és meg is volt a hatása. Az első félidőben szerintem nem volt gond, a szünet után is jól játszottunk, de gól valósággal sokkolt bennünket. Azért utána is rendesen próbálkoztunk, de nem tudtunk visszajönni a meccsbe. A San Mames-ben mindig nagyon kemény pályára lépni."

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 15 13 1 1 42-9 40 pont
2. Atlético Madrid 15 13 1 1 40-9 40 pont
3. Real Madrid 15 12 1 2 44-17 37 pont
4. Athletic Bilbao 15 9 2 4 23-19 29 pont
5. Villarreal 15 8 4 3 25-14 28 pont
6. Real Sociedad 15 6 5 4 25-21 23 pont
7. Getafe 15 7 2 6 18-21 23 pont
8. Sevilla 15 6 4 5 29-27 22 pont
9. Valencia 15 6 2 7 21-23 20 pont
10. Espanyol 15 5 3 7 18-21 18 pont
11. Elche 15 4 5 6 15-20 17 pont
12. Granada 15 5 2 8 12-19 17 pont
13. Levante 15 4 5 6 13-21 17 pont
14. Celta Vigo 15 4 3 8 20-23 15 pont
15. Málaga 15 3 5 7 17-22 14 pont
16. Osasuna 15 4 1 10 11-25 13 pont
17. Rayo Vallecano 15 4 1 10 15-36 13 pont
18. Real Valladolid 15 2 6 7 16-25 12 pont
19. Almería 15 3 3 9 16-32 12 pont
20. Real Betis 15 2 4 9 14-30 10 pont

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Először kapott ki a bajnokságban a Barca
A Barcelona első vereségét szenvedte el a Primera División 2013-14-es szezonjában, az Athletic Bilbao otthonában kapott ki 1-0-ra. A mindent eldöntő találatot Iker Muniain szerezte a 70. percben. A Barca nagyon vérszegény volt...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
"A sérülés nem lehet kifogás a Barcának"
Bár a Barcelona labdarúgó-csapatából mostanában meghatározó klasszisok dőltek ki - élükön a négyszeres aranylabdás Lionel Messivel -, az egyre több feladatot kapó támadó középpályás, Cesc Fabregas szerint erre nem lehet fogni a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Barca: ennyit ér a tudás, akarat nélkül
A Barcelona kedden este 2-1-es vereséget szenvedett az Ajax csapatától Hollandiában, a Bajnokok Ligája ötödik csoportkörében. A csak büntetőből szépítő katalánok így még nem biztosították be a csoportelsőséget, egyben...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: Andrés Iniesta