Íme a Genoa újabb nagy fogása!

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 4. 14:06, Frissítve: 2010. augusztus 4. 17:15
Megint megrengette az átigazolási piacot, vagy legalábbis meglepte annak szereplőit az olasz élvonalbeli Genoa: Miguel Veloso után a brazil jobbhátvéd Rafinha is a piros-kékek játékosa. A Bild szerint nyolc millió euróért, négy évre igazolt Olaszországba a Schalke 04 futballistája.


"Most esik át az orvosi vizsgálaton, néhány óra és a miénk. Négy évre igazolt hozzánk, holnap már a csapattal edz. Ő az utolsó szerzeményünk" - nyilatkozta Enrico Preziosi, a Genoa elnöke a Sky Sport Italiának. Az átigazolás azóta hivatalos, a Schalke is megerősítette.

Rafinha a Coritibától rándult át a Sckalkéhez 2005-ben, ahol hamar beverekedte magát a kezdőcsapatba és kirobbanthatatlan lett onnan. Több mint százötven német bajnoki van a háta mögött.

Nem hosszabbította meg a Királykékekkel 2011-ben lejáró szerződését, akik így inkább elengedték, nehogy véletlenül úgy hozza a sors, hogy egy vasat sem látnak a játékjogából.

Rudolf, Toni, Eduardo, Zuculini és Miguel Veloso után Rafinha a klub ötödik komoly átigazolása a nyáron.

BEST OF RAFINHA