Huszti: Az Udinese sem állhat az utunkba

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 27. 11:50
Nem panaszkodhatnak a Zenit Szentpétervár hívei, csapatuk kettős győzelemmel jutott tovább a VfB Stuttgarttal szemben az UEFA-kupa legjobb tizenhat együttese közé. Huszti Szabolcs, a címvédő magyar légiósa kezdőként 73 percet játszott, és egy sárga lappal zárta az összecsapást. A válogatott játékos éppen társaival utazott haza, így ügynökén, Filipovics Vladanon keresztül tudtuk meg, hogyan élte meg belülről az összecsapást.


Senki sem várhatta el, hogy Huszti Szabolcs az első mérkőzéshez hasonló, lenyűgöző teljesítményt nyújtson a Stuttgart otthonában is. Igaz, közel sem volt annyira agilis és veszélyes, mint Szentpéterváron, mégis nagyban hozzájárult csapata továbbjutásához.
Az első mérkőzés második percében szerzett találata ugyanis meghatározta az erőviszonyokat, és átrendezte a két együttes taktikáját. Oroszországban 2-1-re nyert a címvédő, amelyet idegenbeli győzelemmel sikerült megfejelnie.

 

A magyar válogatott játékos éppen hazafelé tartott társaival, mikor kerestük, így menedzserén, Filipovics Vladanon keresztül tudtuk meg, hogyan látta belülről az összecsapást a futballista.

 

"Igen, most is éppen utaznak Szabolcsék – mondta a játékos ügynöke, a SportHirado.hu-nak. – A meccs után beszéltem vele a pályán történtekről. Nem ez volt élete legjobb találkozója, az biztos.”

 

"Szabi azt mondta, hogy nagyon nehéz volt belülről, igyekeztek, de a pálya talaja hagyott kívánnivalót maga után. Kemény volt, de szerencsére alkalmazkodni tudtak a körülményekhez.”

 


 

 

Ennek ellenére a csapat kapitánya, Anatolij Tyimoscsuk nélkül felálló oroszok a második meccsüket is megnyerték, ismét 2-1-re és továbbjutottak a legjobb tizenhat közé. Nem vár könnyű ellenfél a Zenitre a nyolcaddöntőben sem, hiszen az olasz Udinesével kell összecsapniuk Dick Advocaat tanítványainak. Azzal az Udinesével, amely korábban maratoni csatában ütötte ki a Hajnal Tamást is a soraiban tudó Dortmundot, csütörtök este pedig a lengyel Lech Poznant búcsúztatta.

 

"Szabolcs az olaszok ellen is jó mérkőzésre számít, és természetesen a továbbjutás lebeg a szeme előtt. Tudja jól ő is, hogy nem kisasszonyfoci vár rájuk a fekete-fehérek ellen sem” – mondta Vladan Filipovics.

 

$$fhvideo:82304$$

 

EMLÉKEZTETŐ:
VFB STUTTGART – ZENIT 1-2 (0-1)
Stuttgart, vezette: William Collum (skót).
STUTTGART: Lehmann - Osorio, Tasci, Boulahrouz, Träsch – Hilbert (Gebhart, 60.), Khedira (Marica, 76.), Hitzlsperger, Simek (Elson, 60.) - Gomez, Cacau.
Vezetőedző: Markus Babbel.
ZENIT: Malafejev - Anyjukov, Krizanac, Sirokov, Kim - Zirjanov, Gyenyiszov, Szemsov - Danny, Pogrebnyak, Huszti (Fajzulin, 73.).
Vezetőedző: Dick Advocaat.
Gólszerző: Gebhart (80.) ill. Szemsov (42.), Fajzulin (86.)
Sárga lap: Gomez (81.) ill. Danny (33.), Anyjukov (44.), Huszti (66.)