Húsvéti sonkát csináltak a Farkasokból

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 11. 22:25
Videóval! Bár nagy reményekkel - és most éppen egészséges Francesco Tottival - indult csatába az AS Roma együttese a Lazio elleni városi derbin, ám csalódottan távozott a Stadio Olimpicóból. Az égszínkékek 4-2-es győzelmükkel valószínűleg megmentették edzőjük, Dellio Rossi állását. A már-már megszokottan felfokozott hangulatú rangadón négy kiállítás is borzolta a kedélyeket. A római összecsapás mellett érdemes megemlíteni az AC Milan idegenbeli sikerét a Chievo ellen és az Internazionale pontvesztését hazai pályán a Palermóval szemben. Nagy csatában kapott ki a Juventus a Genoa elleni rangadón, így már tíz pont a hátránya az éllovas Interrel szemben.


 

SERIE A, 31. FORDULÓ:
LAZIO-ROMA 4-2 (2-1)

Stadio Olimpico, 55 000 néző. Vezette: Morganti.
LAZIO: Muslera – Lichtsteiner (De Silvestri, 78.), Kolarov, Siviglia, Rozenhal – Brocchi, Matuzalem, Foggia (Mauri, 81.), Ledesma – Zarate (Rocchi, 66.), Pandev. Vezetőedző: Delio Rossi.
AS ROMA: Doni – Panucci, Motta, Mexés, Riise – Pizzaro (Taddei, 90.), De Rossi, Julio Baptista, Perrotta (Menez, 56.), Brighi (Tonetto, 66.) – Totti. Vezetőedző: Luciano Spalletti.
Gólszerző:
Pandev (2.), Zarate (4.), Lichtsteiner (58.), Kolarov (85.), ill. Mexés (10.), De Rossi (81.)
Sárga lap: Brocchi (25.), Lichtsteiner (63.), Mauri (89.), ill. De Rossi  (4.), Pizzaro (13.), Mexés (68.), Panucci (36.)
Kiállítva: Matuzalem (75.), Brocchi (80.), ill. Panucci (62.), Mexés (75.)
A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI:
Chievo - AC Milan 0-1 (Seedorf 53.)
Bologna - Siena 1-4 (Marazzina 20., ill. Calaio 6., Portanova 11., Ghezzal Abdel 62., Kharja 81.)
Fiorentina - Cagliari 2-1 (Pasqual 53., Vargas 85., ill. Ragatzu 87.)
Internazionale - Palermo 2-2 (Balotelli 15., Ibrahimovics 39. - 11-esből., ill. Cavani 73., Bovo 76.)
Napoli - Atalanta 0-0
Torino - Catania 2-1 (Bianchi 82., Natali 88., ill. Martinez 85.)
Lecce - Sampdoria 1-3 (Caserta 59. - 11-esből, ill. Pazzini 11., Cassano 30., 88. - mindkettőt 11-esből)
Genoa - Juventus 3-2 (Motta 29., 45+3., Palladino 88. ill. Del Piero 45.-11-es, Iaquinta 84.)

 

ÉRTÉKELÉS:
Lehet a két fél bármilyen formában, állhat bárhol a tabellán, a Lazio és az AS Roma minden alkalommal felszívja magát az olasz főváros és talán Itália legnagyobb hagyományokkal rendelkező futballrangadójára. Ezúttal már a 132. római derbire készültek a csapatok és a szurkolók. Utóbbiak egyébként szép számmal jelentek meg a Stadio Olimpicóban, ám meglepő módon így sem töltötték meg teljesen a gyönyörű létesítmény lelátóit.

Ahogy az lenni szokott az ilyen derbiken, felfokozott hangulatban kezdődött a találkozó. Egymásnak estek a Farkasok és a hazai égszínkékek. Pontosabban a Lazio esett neki a vendégeknek. A hazaiak vezetőedzője, Delio Rossi alatt nagyon mozgott a kispad az utóbbi hetekben csapata gyenge teljesítménye miatt. Egy esetleges Roma elleni siker biztosan stabilizálta volna az ő pozícióját is. Játékosai nagyon meg lehetnek elégedve mesterükkel, hiszen négy perc alatt két gólt rámoltak be Doni kapujába. A kettő közül Mauro Zarate fantasztikus találatát még hetekig fogják ismételni a televíziós csatornák.

Az első negyedóra elképesztő irama után lenyugodtak a kedélyek és visszavettek a tempóból a csapatok. A Farkasok aztán a semmiből szépítettek, és már-már az egyenlítés is kinézett nekik. A második részben viszont minden tervük dugába dőlt. Luciano Spalletti mester pedig saját kardjába. Előbb a világbajnok Christian Panuccit állították ki második sárgája után, majd Lichtsteiner szerezte meg a Lazio harmadik gólját. Nem volt megállás, de fogytak a római esélyek.

Majd még tovább csökkentek… Az utolsó negyedóra kezdetén Totti és Matuzalem összecsapását követően a két kispad is harcolt egyet. Körülbelül tíz négyzetméteren belül megtalálhattuk a mérkőzés összes főszereplőjét. Morganti végül két kiállítással (egy-egy mindkét oldalon) tett rendet. A Roma innen már nem tudott felállni, még akkor sem, ha Daniele De Rossi révén megszerezték harmadik góljukat is. Kolarov szépségdíjas találata után becsukhatták a boltot a csapatok. A Lazio edzőt mentett és feljebb lépett, míg a Roma hátránya tovább nőhet az esti Genoa-Juventus meccs esetleges hazai győzelme után. A hazaiak ugyanis négy ponttal állnak a Farkasok előtt a tabellán.

ONLINE TUDÓSÍTÁS:

2. FÉLIDŐ:

Vége a mérkőzésnek, Morganti lefújta a meccset. Égszínkék örömünnep kezdődhet az állását megtartó Dellio Rossi vezetésével!

92. perc: Rocchi kapott parádés labdát, de egy védő szorításában főlébikázta a bogyót.

91. perc: Rocchi került helyzetbe a bizonytalankodó Roma-védők között, de kiszorított helyzetből már nem tudta eléggé kapura irányítani a labdát.

90. perc: A játékvezető öt percet hosszabbít.

89. perc: Taddei jött be a Farkasoknál - hátha még tudnak egy támadást vezetni.

88. perc: Mauri kapott sárga lapot Pizzaro fellökéséért. Pedig előtt majdnem megszerezte még csapata ötödik gólját, de Doni védett magabiztosan.

$$fhvideo:97186$$

86. perc: ELDŐLT! Negyedik gólját szerezte a Lazio! Muslera Kolarov elé gurított, aki megiramodott. Aztán csak futott, futott, csinált egy cselt, majd lőtt! Közel 90 métert megtéve remekbe szabott találattal zárta le az akciót! 4-2

85. perc: Nem adja fel a vendégcsapat! Baptista lőtt 23 méterről a kapus kezébe.

81. perc: Foggia helyett Stefano Mauri a pályán.

$$fhvideo:97184$$

80. perc: Kilenc emberrel szépített a ROMA!!!! De Rossi gyönyörűen bólintott hat méterről egy szabadrúgást követően a hálóba! 3-2

80. perc: Christian Brocchi is elhagyta a pályát piros lappal. A középpályás kezezett, ezért kapta második sárgáját.

Egyenlített Milánóban a Palermo! Cavani és Bovo három percen belül kétszer vette be Julio Cesar hálóját!

75. perc: BALHÉ!!! Ismét megfogyatkozott a Roma - és a Lazio is. Philippe Mexés és Matuzalem is elhagyta a pályát piros lappal. Morganti nehezen tudja kontrollálni az eseményeket. Totti és Matuzalem csapott össze egy labdáért, aminek következtében mindkét kispad felpattant a helyéről, sőt, a pályára is rohantak. Az ítéletet a játékvezető meghozta, Totti pedig megúszta, pedig elvileg ő szabálytalankodott a brazillal szemben...

74. perc: Lichtsteiner helyett Di Silvestri a pályán a hazaiaknál.

71. perc: Foggia egy vétlen eset során a könyökével eltalálta a második római gólt szerző Mexés arcát, aki most vízet öntve a sérült testrészre próbál meg regenerálódni.

68. perc: Pizzaro reménytelenül küzd. A légiós 23 méterről laposan lőtt, de gondot nem okozott ezzel a Lazio hálóőrének.

66. perc: A második gólt szerző Zarate helyett Tomasso Rocchi a Lazionál.

65. perc: Brighi helyett Tonetto a pályán a Farkasoknál. A vendégek mestere cserével igyekszik frissíteni csapatán. 

61. perc: Megfogyatkozott a Roma!!! Lichtsteiner szólalkozott össze Panuccival, aki buktatta a svájcit. Mindketten sárga lapot kaptak az eset után.  A világbajnok hátvéd a másodikat kapta ebből a színű kártyából, így mehet zuhanyozni. Nagy kihívás lesz Luciano Spalletti tanítványainak a felzárkózás.

$$fhvideo:97173$$

57. perc: Ami késik nem múlik! 3-1-re vezet a LAZIO!!! A svájci Lichtsteiner egy szép Foggia-beadást követően három Roma védő gyűrűjében fejelhetett a kapuba! 3-1

56. perc: Zarate indult meg nagy sebtiben a balszélen. Egyedül hagyták a hazai támadót, aki középreadott, az egyedül maradó Pandevhez. Utóbbi bombáját Doni ütötte a levegőbe. Harmadszor is betalálhattak volna az égszínkékek.

55. perc: Lejön Perrotta, aki nagyon eltűnt a mezőnyben. Helyére a francia Jerémy Menez érkezik.

Clarence Seedorf találatával megszerezte a vezetést a másfél hét múlva hazánkba látogató AC Milan együttese a Chievo otthonában.

49. perc: Totti ívelt a kapu elé, Baptista levette fejjel, majd igyekezett lekezelni a labdát, de a Lazio a legkevésbé sem hagyták őt érvényesülni.

46. perc: Zarate próbált duplázni, de lapos lövését Doni biztosan hárította. Nem minden papsajt, mondaná a magyar...

46. perc: Nézzük, hasonlóan izgalmas lesz-e a második rész, mint volt az első?

1. FÉLIDŐ:

47. perc: Kétperces hosszabbítás után Morganti lefújta az első játékrész. 

45. perc: Kolarovot buktatták 29 méterre a vendégkaputól. Az égszínkékek csapatkapitánya, Ledesma lőtte el a szabadot, alig-alig Doni kapuja mellé...

45. perc: Baptista lépett Lichtsteiner elé, aki, ha csak pici ideig is, de sajnáltatta magát a gyepen.

43. perc: Totti emelt be De Rossi elé a védők mögött, ám Lichtsteiner utolérte, és mentett. A svájci mentőalakulat jó szolgálatot tett.

Ibrahimovics büntetőjével már két góllal vezet az Inter a Giuseppe Meazzában a Palermo ellen.

40. perc: Totti találta meg egy labda a balszélen. A római szurkolók legendaként tisztelt játékos kapásból lőtt is. Bár inkább elment beadásnak, mint bombának... Nem alakult ki ziccer az eset után.

37. perc: Majdnem egyenlítettek a Farkasok! Egy szabadrúgás után Baptista fejelt a jobb kapufára, Muslera nem ért volna oda, haa hálóba tartott volna a labda. A kipattanót De Rossi még középrebólintotta, de Kolarovék felszabadítottak. Megmenekült tehát a Lazio - kérdés meddig?

Leült a mérkőzés, megnyugodtak a kedélyek, visszafogottabbá vált az iram. Az eddigi fordulatos meccsből taktikai harc válhat.

34. perc: Baptista indította Totti két hazai védő mellett, de a partjelző azonnal emelte a zászlót, mutatva ezzel a lest.

31. perc: Perrotta maradt a földön egy ütközést követően. Súlyosnak tűnik a sérülés, ám ennek ellenére a saját lábán hagyja el a pályát a válogatott játékos.

30. perc: Rozenhal mászott Brighi hátára, de csak azt érte el vele, hogy őt kell ápolni az oldalvonalon kívül.

26. perc: Pizzaro lőtt távolról, de nagyon lecsúszott a chilei bombája.

24. perc: Julio Baptista agilis játéka is fontos láncszeme a vendégek taktikájának. A brazil játékos ezúttal a balszélen futott el, ám Kolarov szabálytalanul feltartotta.

Balotelli találatával megszerezte a vezetést a tabella élén álló Internazionale a Palermo ellen.

20. perc: Pizzaro ismét főszerepben. Ügyesen osztogat a vendégek középpályása, Totti viszont ezúttal nem érte el az átadását.

Fantasztikus, rangadóhoz méltó meccs alakult ki. Óriási iramot és ragyogó megmozdulásokat láthat a fővárosi drukkerhad. A Lazio remekeül kezdett, ám a bordó-sárgák még éppen idejében kaptak észbe.

15. perc: Éledeznek a római remények! Totti sarkallta a labdát a jobbszélen Motta elé, aki azonnal középreadott. Perrotta érkezett, ám fejese lepattant Kolarovról.

12. perc: Morganti játékvezető a lehető legrosszabb helyen állt Francesco Totti helyzeténél a tizenhatoson belül. Ám mégsem a csapatkapitány, hanem Simone Perrotta kapott sárgát a reklamálásért.

$$fhvideo:97165$$

11. perc: Megvan az első ROMA-GÓL!Pizzaro újabb beívelését követően Baptista lefejelte a labdát Philippe Mexés elé, aki közelről a hálóba lőtt! 2-1

10. perc: Közel volt a szépítés! Pizzaro szögletét követően Panucci fejelhetett, de egy védő beleért, így újabb sarokrúgás következhet!

8. perc: Kezdenek magukhoz térni a Farkasok. Egy egész pályát átölelő ívelést követően Baptista fejelt a rövid sarokra, de Muslera a helyén volt.

$$fhvideo:97166$$

4. perc: ÚJABB LAZIO-TALÁLAT!!!!Mauro Zarate bombagóljával már kettővel megy a hazai csapat! A légiós a balszélről befelé húzódva körülbelül 30 méterről csavart fantasztikusan Doni hálójába! 2-0

$$fhvideo:97168$$

3. perc: GÓÓÓÓÓL!!! Goran Pandev a kapu előtt maradt - megérte, hiszen a támadó egy beívelést követően, gyönyörű bombázta a hálóba a labdát kapásból! 1-0

2. perc: Majdnem, hogy megteltek a Stadio Olimpico lelátói, így közel 82 ezren láthatják a Lazio első helyzetét, ám Pandev nem fért eléggé a labdához a római védők között.

1. perc: A Roma indította útjára a labdát az első félidőben.

A futballvalóságba visszatérve: edzőt menthetnek a Lazio futballistái a 132. római derbin, hiszen a pocsék formában lévő égszínkékeket irányító Delio Rossi alatt inog a kispad.

A fővárosi rangadó egyperces gyászszünettel kezdődik az olaszországi földrengés áldozataira emlékezve. 


ELŐZMÉNYEK:
A Roma számára kulcsfontosságú a mérkőzés, hiszen a jelenleg negyedik, Bajnokok Ligája-selejtezőt érő helyen álló Genoa öt ponttal előzi meg őket, így nem engedhetnek meg maguknak egy újabb fiaskót.
Spalletti dolgát ráadásul sorozatos sérülések is nehezítették nem csak az utóbbi időben, hanem gyakorlatilag a teljes szezon során. Ezek a gondok, ha nem is egy csapásra, de jókor látszanak megoldódni Totti felépülésével.
Többen kétségbe vonták a középpályás fizikai állapotát, de már csak jelenléte is sokat érhet a tabellán jelenleg hatodik fővárosiaknak. „Totti mindenképpen játszik. Beszéltem vele, az edzésen is jól mozgott, így nincs okom arra, hogy kihagyjam a csapatból” – nyilatkozta Spalletti.
A másik oldalon a kilencedik helyen álló Lazio finoman szólva sincs rózsás helyzetben. Az utóbbi hetekben csak kínlódik, hat meccs óta nyeretlen, sorozatban három találkozót bukott, de az elmúlt tíz összecsapásából is csak egyszer szerezte meg a három pontot.
Ősszel Julio Baptista góljával a Farkasok győztek, hogy ezúttal melyik csapat örülhet, arra szombaton 15 órától derül fény.
Érdekes összecsapásnak igérkezik az Inter és a Palermo találkozója, illetve bármennyire is furcsán hangzik, de rangadót vív egymással a Genoa és a Juventus, hiszen a negyedik fogadja a második helyezettet.