Hosszabbított a Chelsea csodagyereke!

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 21. 19:14
Négy és fél évvel megtoldotta 2011-ig érvényes szerződését a Chelsea 19 esztendős szupertehetsége, Gael Kakuta - adta hírül a klub hivatalos honlapja kedden.


A 19 esztendős szélsőként és csatárként is bevethető futballista 2007 júliusában szerződött a londoni egyesülethez, de csak tavaly novemberben debütált az első csapatban.

Az idei szezonban összesen ötször lépett pályára a Kékek színeiben, ezzel és az edzéseken nyújtott teljesítményével pedig meggyőzte Carlo Ancelotti menedzsert. Az olasz szakember a Chelsea-ben a három ék mögött szélsőként játszatja, a Bajnokok Ligájában kezdőként szerepelt a Marseille elleni párharc során. 

„Mióta 16 évesen a csapathoz kerültem az álmom az volt, hogy az első csapattal edzzek, amely teljesült, és immár néhányszor a kezdőbe is bekerültem" – lelkendezett a nyári U19-es Európa-bajnokság legjobbjának választott ifjú titán.

A londoniak tavaly éppen miatta kerültek méretes botrányba, amikor a FIFA másfél évre eltiltotta az átigazolási piactól az együttest (igaz később feloldotta az embargót), amiért a hatályos szabályokat megkerülve környékezték meg annak idején klubját, az RC Lenst.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Öt hónapot csúszhat a Chelsea-MU
Május közepén rendezhetik meg a vasárnap elhalasztott Chelsea-Manchester United szuperrangadót. A sűrű program miatt korábbi időpontra egyszerűen nem tudják kitűzni a mérkőzést....
Tovább a teljes cikkhez »