Hivatalos: Kondás a Loki edzője

Szerző: shLétrehozva: 2011. április 20. 15:19
Kondás Elemér irányíthatja a DVSC-TEVA együttesét a tavaszi idény hátralévő részében. A klubvezetés az eddig a DVSC-DEAC-ot dirigáló edzőt bízta meg a szakmai munka irányításával, Sándor Tamás és Györki Gábor pályaedzők, valamint Erdélyi Miklós kapusedző segíti majd.


"Rövid időn belül hét bajnoki találkozó vár ránk, ezért úgy döntöttünk, most egy olyan szakemberre van szükség a kispadon, aki jól ismeri a csapatot és aki tisztában van a játékosállománnyal, illetve a gárda összetételével" – indokolta a választást Szima Gábor, a Debreceni VSC elnöke.

A korábbi sikeredző, Herczeg András, valamint az Újpesten és Kecskeméten is megfordult Urbányi István neve is felmerült a possztal kapcsolatban, végül a 47 éves szakember lett a befutó,aki tavaly, Herczeggel egy évfolyamon szerzett pro licences diplomát. A felnőtt csapatnál Szentes Lázár edzősködése alatt dolgozott.

A cseh Zdenek Scasny összességében csalódást okozott a hajdúsági együttesnél, hét meccsből csak egyet nyert a Loki vezetése alatt, így nincs nemzetközi indulásra feljogosító helyen az NB I tabelláján, csak a hatodik. A kupában a nyolcaddöntőben esett ki a DVSC, a Ligakupában a Paks múlta felül a a fináléban.